X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

AKTUÁLIS HÍREINK

Nagyszerű volt a sportnap, közösen tettünk a Fészek Nevelőszülői Hálózatért

Törökbálint - Partnerünk, a dm idén immár ötödik alkalommal rendezte meg a törökbálinti Arénában hagyományosnak mondható jótékonysági focitornáját, s másodszorra támogatott a baptisták családjához tartozó intézményt. A csapatok kitettek magukért és sok közszereplő is támogatta a rendezvényt.

Orgoványban osztottak segélyt a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai

Orgovány – A Baptista Szeretetszolgálat adományozási igazgatóságának munkatársai március hónapban is folytatták az olyan magyarországi régiókban végzett munkájukat, ahol a legtöbb rászorult él.

Nyugat-Ukrajna: közkinccsé tett tapasztalatok a fiatalok érdekében

Nagydobrony - „A nyugat-ukrán civil szervezetek jövőbeni munkaképességének növeléséért a fiatalok körében” címmel új programot indított a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány, aminek keretében képzéseket és iskola-látogatásokat valósít meg Kárpátalján. A Visegrád Fund által támogatott pályázatban a szeretetszolgálat a LifeAid segélyszervezettel, valamint szlovák, lengyel és ukrán civil szervezetekkel dolgozik együtt.

Függő játszma: értékes program indult a célzott megelőzés érdekében

Esztergom – A Baptista Szeretetszolgálat OSZSK szemléletformáló, alternatív pedagógiai módszereket alkalmazó célzott prevenciós programjának nyitó eseménye március 19-én, kedden várta a szakmai és a laikus érdeklődőket a Duna-parti városban.

A szeretetszolgálat által támogatott sakkozó a világ legjobbjai között

Astana – Március 5-től 14-ig zajlott a 12. férfi és a 7. női sakk-csapatvilágbajnokság a kazahsztáni Astanában, amelyen a magyar női válogatott tagjaként a Baptista Szeretetszolgálat támogatott oktatója, Terbe Julianna is részt vett.

A Repülő Sirályok most is mosolyt varázsoltak az arcokra

Vác, Tápióbicske, Pánd – Már négy éve tart az együttműködés az angol hátterű „The Flying Seagull” elnevezésű bohóctársulat és a Baptista Szeretetszolgálat között. A társulat azzal az egyszerű és nemes céllal járja a világot, hogy mosolyt varázsoljon a hátrányos helyzetű, beteg, vagy sérült gyermekek arcára. Idén márciusban ismét Magyarországra látogattak.

Szépség a szegénységben: nőnap rászoruló lányoknak és asszonyoknak

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai szépségnapot szerveztek március 9-én, szombaton Kőbányán, a Baptista Szolgáltató Centrum Maglódi úti telephelyén. A rendhagyó rendezvénnyel nőnap alkalmából kívántak az érintetteknek örömet okozni.

A Baptista Szeretetszolgálatnak gyűjtenek ruhákat a Corvinus hallgatói

Budapest – Márciusban a Négyszoba Galéria ad helyet a Corvinus Művészeti Akadémia által szervezett programsorozatnak, amely alatt a rászorulókról sem feledkeznek meg a szervezők.

Három gyermekcsoport kulturális kirándulása a fővárosban

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat Baricz Dezső programvezető irányítása mellett ötödik éve folytatja a „Kulturális kirándulás a fővárosban” elnevezésű programsorozatát.

Fontos célok érdekében eredményesen dolgozunk együtt a Magyar Honvédséggel

Szentendre – A Baptista Szeretetszolgálat több éve szervez közös programokat a Magyar Honvédség Civil-Katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központjával. Részt vettünk gyakorlatokon is. Minap ismét egyeztettünk.

Lap tetejére