“WITH FAITH AND COMPETENCE”

AKTUÁLIS HÍREINK

Önkéntes munkával két hajléktalan család lakhatásáért

A Baptista Szeretetszolgálat csatlakozott az A Város Mindenkié, a Habitat for Humanity és a Kőbányai Önkormányzat programjához, melynek keretében két, jelenleg erdőben, saját építésű kunyhóban élő, hajléktalan párnak oldódhat meg a lakhatása.

Óbuda Napja a Krúdy-negyedben

„Az öröm abból ered, hogy valaki meg tudja látni azt, ami szép és jó az életben” – idézte Móricz Zsigmondot Óbuda polgármestere a rendezvényt megnyitó beszédében, majd így folytatta: Az egymást követő hétköznapok tengerében Óbuda Napja egy messziről is látható, kiemelkedő sziget. Egy olyan kulturális pont, ahol érdemes kikötni, magaslatán megállni és szétnézni.

Múzeumok a fenntartható fejlesztésért

A Magyar Vasúttörténeti Park ma délelőtt átadta a nagy közönség számára a „Fenntartható fejlődés a vasút világában” című kiállítási eszközét. A múzeum – csak úgy, mint a Budapesti Történeti Múzeum és más európai múzeumok és non-profit szervezetek is – részt vesz a Museo Mundial ’Globális tanulás európai múzeumokban’ az Európai Unió által társfinanszírozott keretprogramban.

Újra Taclobanban dolgoznak a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai

Teljesen tönkrement iskolát és óvodát építenek újjá, családi víztisztító berendezéseket osztanak, károsult gyermekeken segítenek – öt hónappal a Haian tájfun után újra Taclobanban és környékén dolgoznak a Baptista Szeretetszolgálat hazai és fülöp-szigeteki munkatársai.

V. Országos Robotprogramozó Csapatverseny döntő

Az ország három helyszínén megrendezett regionális döntők alapján április 12-én rendezték meg a Robotprogramozó verseny országos döntőjét. Ezen a versenyen nem a robotoké, hanem a programozásé a főszerep.

Workers of HBAid in Tacloban again

Five months after the typhoon in Tacloban (Philippines) and its surrounding areas, Hungarian Baptist Aid (HBAid) is rebuilding a school and a kindergarten that were damaged, distributing water purification systems for families, and helping injured children.

Képzés az emberkereskedelem áldozatait segítő szakembereknek

A Baptista Szeretetszolgálat ismeretbővítő képzést tartott az emberkereskedelem áldozataival kapcsolatba kerülő szakemberek számára.

Pintér Béla jubileumi nagykoncert

A Baptista Szeretetszolgálat “Fogadj Örökbe” programja bemutatja: Pintér Béla jubileumi nagykoncert

Együttműködés az ORFK-val

Együttműködési megállapodást írt alá 2014. március 27-én Papp Károly r. altábornagy országos rendőrfőkapitány, valamint Szenczy Sándor úr a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány elnöke.

Baptista diákok nyerték a legjobb csapat díját Carcassone-ban

Nemzetközi vendéglátóipari szakmai verseny zajlik a héten Franciaországban

Lap tetejére