“WITH FAITH AND COMPETENCE”

AKTUÁLIS HÍREINK

A globális kihívások és fejlesztési célok, valamint a mikrohitel

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat, a Budapest Történeti Múzeum és a Vasúttörténeti Park egy nemzetközi konzorcium magyarországi tagjaként egyedülálló módon, közösen valósított meg globális nevelési programot. Március 16-án, szerdán mutatták be a segélyszervezet és a partnerek szakemberei a Museo Mundial elnevezésű projekt vármúzeumi állomásait, amelyek mindegyike egy-egy globális kihívást jelenít meg, valamint a „Mikrohitel oktatása” című programról is beszéltek.

Nagyszerű siker a RobotChallenge 2016 világversenyen!

Bécs – A RobotChallenge 2016 nyílt robotika világverseny Lego Sumo kategóriájának első három helyén magabiztos teljesítménnyel a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata által készített és programozott magyar robotok végeztek, így a dobogó mindhárom fokát magyar csapat foglalhatta el.

A házat el lehet hagyni, de a reményt sohasem

Dinnyés – A Baptista Szeretetszolgálat biztosít átmeneti szállást annak az asszonynak, akinek el kellett hagynia március elején életveszélyessé vált házát. A végleges megoldás érdekében a segélyszervezet gyűjtést indított.

Az otthonban is készülődtek a nemzeti ünnepre

Budapest – A Baptista Integrációs Központ Menekülteket és Oltalmazottakat Befogadó Családok Átmeneti Otthonában is készülődtek talán legfontosabb nemzeti ünnepünkre. A gyerekek csütörtökön délután közösen kokárdákat készítettek.

Segítség Kárpátaljának

Kárpátalján tartotta első kihelyezett ülését a Karitatív Tanács, ahol a segélyszerevezetek képviselőin túl a kárpátaljai partnerszervezetek is megjelentek. Az ülést követően a Baptista Szeretetszolgálat 1.000.000 Ft-ot adott át kárptaljai testvérszervezeteinek az ott élő emberek egsegítésére.

Élelmiszert és ruhaneműt kaptak az okányi szegények

Okány – A Baptista Szeretetszolgálat a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel együttműködésben tartós élelmiszert, higiéniai eszközöket és ruhát osztott ki mintegy ezer rászorult részére a településen.

A migráció kezelésének egészségügyi vonatkozásai

Budapest – A migrációval kapcsolatos egészségügyi kihívások kezeléséről, a jövőben történő együttműködés lehetőségeiről beszélgettek a szakemberek március 7-én, hétfőn a fővárosban. A tanácskozáson ott voltak a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai is.

Közös ételosztás, tüdőszűrés és orvosi vizsgálat a rászorultakért

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen március 4-én, pénteken 15 órától és március 5-én, szombaton 12 órától 500-500 adag meleg ételt (paprikás krumplit és káposztás húslevest) osztott, illetve oszt ki a rászorulóknak a Batthyány téri máltai központ udvarán. A rászorultakat tüdőszűrés és mozgó orvosi szolgálat is várta, várja.

Helyzetfelmérés a nyugati határszélen

Körmend – A helyi rendészeti szakközépiskola területén fűthető sátrakat állítottak fel, ott létesül az egyik ideiglenes migrációs befogadó állomás. A Baptista Szeretetszolgálat programvezetője a helyszínen mérte fel a segítségnyújtás lehetőségeit.

Látogatás, tapasztalatcsere a Baptista Integrációs Központban

Budapest – Március 1-jén, kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális szolgáltatásokkal foglalkozó munkatársai meglátogatták a Baptista Integrációs Központ (BIK) Lőportár utcai Családok Átmeneti Otthonát. A BIK meghívására érkező minisztériumi munkatársakat tájékoztatták a Magyarországi Baptista Egyház által fenntartott szociális szolgáltatások rendszeréről, a Baptista Integrációs Központ működéséről, valamint az elsősorban menekült és oltalmazott családokat befogadó, és ilyen formájában Magyarországon jelenleg egyedülálló intézmény mindennapjairól.

Lap tetejére