“WITH FAITH AND COMPETENCE”

AKTUÁLIS HÍREINK

A köztársasági elnök megköszönte a Baptista Szeretetszolgálat munkáját is

Budapest - A magyar ember segít, ha baj van, s most egyszerre kell támogatnunk az orosz-ukrán háború elől menekülőket és az ott maradtakat - mondta Novák Katalin köztársasági elnök, aki a Karitatív Tanács szervezeteinek vezetőit, ukrajnai menekülteket, köztük gyermekeket fogadott szerdán a Sándor-palotában.

Akkumulátorok, más elektronikai eszközök Munkácsra és környékére

Pákozd, Munkács - Akkumulátorokat, invertereket, töltőket és feszültségszabályozókat szállított a határon túlra a Baptista Szeretetszolgálat, a rakomány beszerzését a Hungary Helps Programmal való együttműködésben végeztük el.

Ukrajnából érkezett gyerekek kirándulása, nagyszerű programja a fővárosban

Budapest- A Kulturális kirándulás a fővárosban című programsorozatunk március harmadik hétvégéjén újabb állomásához érkezett.

Egy krízishelyzet lehet veszélyes, de egyben lehet esély a változáshoz

Esztergom - Dr. Miletics Marcell, a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront Menedék szolgálatának vezetője egyetemi adjunktusként egyebek mellett azt is tanítja, miként kell az emberi méltóság tiszteletben tartása mellett törődni hajléktalan léthelyzetbe került embertársainkkal. Minap ő is jelen volt Esztergomban, ahol intézményt avatott a segélyszervezet, és ahol a szenvedélybetegek nappali ellátásának kapcsán a szakmai stáb tagja Dr. Miletics Marcell is. Ott beszélgettünk.

Keresztény közösségeket segít a Baptista Szeretetszolgálat

Magyar fejlesztésű mezőgazdasági innovációval segíti a Baptista Szeretetszolgálat az üldözött, vagy humanitárius segítségre szoruló keresztény közösségeket Libanonban, Szíriában és Kenyában.

A LeasePlan Hungária Zrt. és a Baptista Szeretetszolgálat együttműködése

Üzemanyagkártyával, autópálya matricával ellátott személy- és haszongépjárművekkel, valamint kisbuszokkal segítette a lízingeléssel és flottakezeléssel foglalkozó LeasePlan Hungária Zrt. a Baptista Szeretetszolgálat munkáját az elmúlt egy esztendőben.

Szépségnap a nőnapon, a baptista szociális intézményben

Budapest - Szépségnappal leptük meg nőnap alkalmából a hajléktalanszállóinkon, illetve a családok átmeneti otthonaiban lakó hölgyeket.

Intézmény- és emléktáblaavató ünnepség Esztergomban

Esztergom - A Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Regionális Szociális Intézményfenntartó Központ március 10-én, pénteken délelőtt ünnepélyes külsőségek mellett adta át a Dr. Leel-Őssy Lóránt Tábita Esztergomi Telephelyet, majd Esztergom városával együtt felavatta a névadó emléktábláját.

Nem talált legyőzőre a Baptista Szeretetszolgálat robotika csapata

Budapest - Március 8-án a VIK Vendéglátó, Turisztikai, Szépészeti Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnáziumban került megrendezésre a „Magyar Ifjúsági Robot Kupa 2023 Budapest”.

Sopronért Emlékérmet vehetett át Gálné Kapás Márta

Sopron - Példaértékű karitatív munkája elismeréseként Sopronért Emlékéremmel tüntették ki a soproni Baptista Pontot éveken át üzemeltető Gálné Kapás Mártát.

Lap tetejére