X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Belföld

Kétszáz fellépő a rangos eseményen

Kisújszállás – Színek elnevezéssel első alkalommal rendezik meg március 18-én és 19-én a kisújszállási Vigadó Kulturális Központban a baptista oktatási intézmények „ki mit tud” vetélkedőjét. A szervezők kétszáz fellépő diákot várnak az eseményre.

Indulj el egy úton: elkezdődött a vetélkedő!

Seregélyes – A helyi baptista általános iskola és alapfokú művészeti iskola, valamint az erdei iskola alapítványa régi hagyományait egyrészt követve, másrészt megújítva hirdetett természetismereti, turisztikai vetélkedőt diákcsapatok számára. Még a szervezőket is meglepte a rendkívüli érdeklődés, hiszen 140 csapat szerepel a résztvevők között és oldja meg a feladatokat.

Baptista intézmények is segítik a diákok kötelező közösségi szolgálatát

Budapest – A Baptista Integrációs Központ, valamint a Kövessi Erzsébet Baptista Szakközépiskola és Gimnázium közösen nyújtott be pályázatot az Új Európa Alapítványhoz, amelynek célja, hogy támogassák a középiskolás diákok kötelező közösségi szolgálatát. A kezdeményezést siker követte.

Ajánlja fel Ön is adójának 1 százalékát!

Adójának 1+1%-ról szabadon rendelkezhet, így Ön is részese lehet sikereinknek! Támogassa adójának 1% + 1%-ával a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány és a Magyarországi Baptista Egyház tevékenységét, programjait! Az egyház technikai száma: 0286, a szeretetszolgálat adószáma: 18485529-1-07.

Gyermekek a gyermekekért: hiszen mindig ők az igazi áldozatok

Seregélyes – Olyan iskolai közösségek, osztályok jelentkezését várja a Baptista Szeretetszolgálat, akik vállalják, hogy jelképesen örökbe fogadnak egy-egy, a háború és az Iszlám Állam terrorszervezete elől Libanonba menekült kisdiákot. A seregélyesi baptista általános iskola diákjai és szüleik ismét példát mutattak érzékenységből.

Farsangra készülnek a menekült és oltalmazott családok

Budapest – A 2016-os esztendő első heteiben az elmúlt hónapokhoz hasonlóan továbbra is telt házzal működik a Baptista Szeretetszolgálat két Családok Átmeneti Otthona. Ezek az intézmények olyan menekült családok számára nyújtanak szállást és ellátást, akiknek tagjait a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal menekültként, oltalmazottként ismert el, vagy a családegyesítési eljárás esetükben már folyamatban van.

A Baptista Szeretetszolgálat megköszönte támogatóinak a Cipősdoboz Akcióban való értékes és tevékeny részvételt

Budapest – A Hotel Kempinski idén immár hatodik alkalommal adott helyszínt annak a rendezvénynek, amelynek során a Baptista Szeretetszolgálat megköszönte támogatóinak mindazt a segítséget, amellyel sok ezer rászoruló kisgyermek karácsonyát tehette nem csak szebbé, de talán egy kicsit boldogabbá is.

Mindenük elégett, segítséget várnak

Székesfehérvár – Volt, akinek nagyon rosszul kezdődött az új év… Egy kétgyermekes székesfehérvári család Kodolányi János utcai lakásában a karácsonyfa bontásakor keletkezett tűz, amelynek következtében kiégett a Kelemen-család szinte teljes otthona és lényegében mindent elveszítettek. Pótlásra szorulnak a berendezési és lakásfelszerelési tárgyak, a ruhák, a cipők, a könyvek, a tanszerek, a hangszerek, az elektronikus eszközök. A házaspár két leányt nevel, az anya a tűz során égési sérüléseket szenvedett. Aki segítene rajtuk, az alábbi számlaszámra utalhat: 11736082 - 20054403 - 00000000. A közlemény rovatba írják rá: Kelemen-család.

Az „Együtt-Értük” Alapítvány megköszönte

Martonvásár – Az „Együtt-Értük” Alapítvány immár 24 éve azért dolgozik, hogy az értelmileg, illetve súlyosan-halmozottan sérült gyermekek és fiatalok életkörülményei javuljanak. A szervezet január 14-én évértékelő rendezvényen látta vendégül támogatóit, segítőit, önkénteseit, közöttük a Baptista Szeretetszolgálat munkatársait is.

Készen áll a mentőcsapat

A Baptista Szeretetszolgálat speciális mentőcsapata, a HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoport felkészült az esetleges, rendkívüli téli időjárás okozta szükséghelyzet kezelésére. A segélyszervezet vészhelyzetkezelési igazgatójának, Pavelcze Lászlónak irányítása mellett a csapat és a járművek készen állnak arra, hogy amint azt oly sokszor a múltban is tették, a havazás miatt elzárt területekre üzemanyagot, élelmiszert szállítsanak, ha kell, bajba jutott személyeket mentsenek, vagy orvosokat, ápolókat, más szakembereket juttassanak el olyan településekre és helyszínekre, amelyeket az elzárt utakon nem lehet megközelíteni.

Lap tetejére