“WITH FAITH AND COMPETENCE”

A járvány időszakában különösen fontos lett az önkéntes tevékenység

Author: Főadmin Date: 2021. március 25., csütörtök 11:43

 

SZÉKESFEHÉRVÁR A Városháza díszterme helyett a járvány miatt az online térben rendezték meg az Önkéntesség Magyarországi Évének országos megnyitóját.


Az önkéntesség ügyének népszerűségéhez és elismertségéhez korábban már két tematikus év járult hozzá hazánkban: 2001-ben az ENSZ kezdeményezésére indított Önkéntesek Nemzetközi Éve, 2011-ben pedig az Európai Unió Önkéntesség Európai Éve. Mindkettőhöz csatlakozott Magyarország. A lakosság és a vállalatok nagyobb arányú bevonásáért, a tömeges részvételért, az adományozók mozgósításáért javasolta korábban 11 civil szervezet, hogy legyen 2021. az Önkéntesség Magyarországi Éve. Az év nyitóeseménye március 25-én, csütörtökön az online térben, Székesfehérvár önkormányzatának támogatásával valósult meg.

A rendezvény két házigazdája Miklósa Erika opera-énekesnő és Gundel Takács Gábor műsorvezető volt.  

– Mindenkit csatlakozásra szeretnénk bátorítani, kifejezetten a fiatalokat ösztönözzük erre abban bízva, hogy így tartós együttműködés alakulhat ki – mondta egyebek mellett Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár. – A járvány megmutatta, hogy az önkéntesség nem csak lehetőség, hanem kötelesség is. Érdekes volt látni a generációk közötti együttműködést, reméljük, hogy az önkéntes év kapcsán ez még tovább fejlődik. Azért fontos az időzítés, mert azt szeretnénk, hogy a kezdeti lendület ne torpanjon meg, és ez a fejlődés mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt megtörténjen. Reméljük, hogy ez az év olyan irányt jelöl ki az úton, amelyre büszkék lehetünk.

Rácz Zsófia beszélt arról is, hogy egy új nemzeti önkéntes stratégia készül, amely – a prioritások meghatározásával – fekteti le az alapjait az önkéntességgel kapcsolatos legfontosabb feladatoknak.

– Máris nagyon sok tapasztalatról tudnunk beszámolni, hiszen erősödik a civil társadalom érdemi részvétele közös ügyeink intézésében, közösségeink alakításában – jelentette ki Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. – Biztos vagyok abban, hogy az önkénteseknek a járvány még hátralévő időszakában nagyon sok feladatuk lesz egy-egy település életében. Sokan jelentkeztek, és sokan szorultak rá az önkéntesek tevékenyégére, például a házi segítségnyújtás területén. Látjuk, egyre nagyobb divatja van annak, hogy saját időt, energiát áldozzunk fel egy-egy fontos ügy érdekében.

A járvány első hullámában Székesfehérváron például 685 idős személy kért és kapott segítséget 249 önkéntes bevonásával, de a munkára jelentkezők száma ennél jóval nagyobb volt: mondta el későbbi előadásában Mészáros Attila alpolgármester.  

– Egyre több fiatal és időskorú személy szeretne bekapcsolódni a programokba, mi pedig az év során hétről-hétre mutatunk majd ilyen történeteket. Hiszen ez fantasztikus lehetőség a tanulásra, a feltöltődésre, a fejlődésre, vagy egyszerűen csak egy esély arra, hogy jobbá, egy jó közösség részévé váljunk – mondta F. Tóth András, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Gyorgyovich Miklós, a Századvég Politikai Iskola Alapítvány kutatója az „Önkéntesség Magyarországon 2018” című felmérés legfontosabb eredményeiről és üzenetéről számolt be. Elmondta: 140 interjút készítettek abban az évben.

– Az adatok szerint a lakosság bő negyede, 2,2 millió személy önkénteskedett a felmérés évében, de összességében a felnőtt lakosság közel fele végzett már életében valamikor ilyen tevékenységet. Azoknak a száma 65 ezer, akik naponta önkénteskednek: ez ugyan szűk réteg, de életmódként élik meg ezt napi munkájuk mellett, így tesznek valamit az embertársaikért, az állatokért, a teremtett világért.  

További előadó volt Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. alelnöke, Domokos Tamás szociológus, a Kodolányi János Egyetem docense, Joost van Alkemade, a Vereniging Nederlandse Organisaties Vrijwilligerswerk igazgatója. Az eseményt kerekasztal beszélgetések zárták.   

 

Adni – a szó minden nemes és hétköznapi értelmében.

Ez azonban nem csupán azt jelenti, hogy becsomagolom az ajándékot, dobozba pakolom az élelmiszert, vagy átutalom a támogatást: adni lehet időt és munkát is. Szívvel végzett tevékenységet. A Baptista Szeretetszolgálat itthon és külföldön vállalt szerteágazó feladatait ma már elképzelhetetlen volna megszervezni és végrehajtani önkéntes szerepvállalás nélkül. Így van ez szociális és oktatási területen, így történik ez az adományozásban, a nyelvtanulásban és a segítségnyújtás egy sor más, különböző formájában. Részt vállalunk az önkéntesek képzésében, sőt, az önkénteseket foglalkoztató szervezetek vezetőinek felkészítésében is.

 

A képen: Magyar baptista önkéntesek a horvátországi földrengés helyszínén

 

 

A képen: A törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Ház önkéntesei

RELATED NEWS

Pont ott segítünk, ahol kell. Tedd jobbá a világot adód 1 %-ával!

Adószám: 18485529-1-42 Technikai szám: 0286

Köszönjük, hogy valóban több lehetett, mint egy ételosztás!

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat Utcafront szolgálata Kőbánya önkormányzatának támogatásával „Több mint ételosztás” elnevezéssel egy komplex szolgáltatást nyújtó rendezvényre várta 2024. február 10-én, szombaton elsősorban a 10. kerületi közterületen és az intézményekben élő, hajléktalan embereket.

Mentőcsapatunk tagjait köszöntötték a törökországi földrengés évfordulóján

Budapest - A Yunus Emre Török Kulturális Intézetben látták vendégül azokat a magyar kutató-mentő csapatokat és családtagjaikat, akik az egy évvel ezelőtt bekövetkezett földrengések után harmincöt túlélőt emeltek ki a romok alól.

Lap tetejére