“WITH FAITH AND COMPETENCE”

AKTUÁLIS HÍREINK

A Baptista Szeretetszolgálat és a baptisták a menekültek érdekében

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat a fővárosban naponta egy alkalommal nappali ellátásban részesít mintegy kétszáz átutazó menekültet, elsősorban gyermekeket és anyákat a Nyugati Pályaudvarnál, és éjszakai krízis férőhelyeket biztosít Budapest területén sebesültek és betegek részére. Az ország más területein is segít a segélyszervezet.

Szerződés a Kormányhivatallal: program indult a közfoglalkoztatásért

Budapest, Magyarország - A Baptista Szeretetszolgálat 2013 óta vesz részt közmunkások foglalkoztatásában, kifejezetten hajléktalanoknak, nehéz helyzetben lévőknek igyekezve munkát adni. Egy minap indult program mintegy háromszáz hátrányos helyzetbe került rászorulton segíthet.

Használják a magyaroktól tanultakat

Mianmar - A Baptista Szeretetszolgálat által kiképzett önkéntes katasztrófavédelmi szakemberek tevékenyen részt vesznek a legutóbbi áradásokat követő elhárításban és helyreállításban.

A baptista fenntartású iskolák országos tanévnyitója

Velence – A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő oktatási intézmények országos tanévnyitóját idén, augusztus 31-én, hétfőn a velencei Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolában tartották.

Eredményes a baptista ifjúsági sakkcsapat

Budapest - Két éve kezdte, de már dobogóra tör a baptista ifjúsági sakkcsapat: az idei Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Sakk Csapatbajnokságon minap a 22 induló együttes között a negyedik helyen végzett. Az eredmény jól mutatja, hogy a baptista oktatási intézményekben bevezetett sakkoktatás és tehetséggondozás oktatási programként és sportágként is eredményes.

Tábor önkénteseknek: még lehet jelentkezni!

Tahi – Önkéntesek képzésére lehet jelentkezni, a program szeptember 9-től 13-ig tart. A tábor mindenki számára nyitott, a részvétel ingyenes.

Trefort-díjat kapott Szabó Károly, a

Trefort Ágoston-díjban részesült Szabó Károly - Az országos tanévnyitón Balog Zoltán miniszter az egyházi fenntartók közül egyetlenként kitűntette a kisújszállási baptista iskola tanárát -

Nepálban a segélyszervezet csapata

A Baptista Szeretetszolgálat közleménye a házi segítségnyújtás szolgáltatásáról

A legszegényebb magyarok között

Vésztő - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai az elmúlt hetekben bejárták hazánk számos települését, olyan helyszíneket keresve fel, ahol súlyosan nélkülöznek az emberek. Ellátogattak például hajléktalanszállókra, népkonyhákra, és a rászorultság egyéb állomásait is megjárva tapasztalataikat riportokban rögzítették. A tervek szerint kiadvány készül.

Lap tetejére