“WITH FAITH AND COMPETENCE”

AKTUÁLIS HÍREINK

Tanácsok a túlélésért: interjú a Baptista Szeretetszolgálat biztonsági csoportjának vezetőjével

Budapest – Az augusztus a nyaralási főszezon, s évről évre egyre többen és egyre messzebbre szeretnének eljutni. Az egzotikus tájak azonban veszélyeket rejtenek magukban: a turista nemcsak szemtanúja, de áldozata is lehet terrorista-akcióknak, vagy éppen túszejtőknek. Horváth Sándor mindennapi feladatainak elvégzése mellett azoknak is szívesen ad tanácsot, akik kalandos utazásra készülnek, vagy egzotikusabb úti célt választanak nyaralóhelynek. A biztonsági szakember véleménye az, hogy ha egy-egy konkrét veszélyhelyzetre nem is készülhetünk fel előre, bizonyos sémákat legalább gondolatban begyakorolva kisebb eséllyel válhatunk áldozattá.

Sikeres egészségügyi mentőakció Sierra Leonéból

Freetown, Budapest - Hazaérkezett Sierra Leonéból Füredi Kamilla magyar baptista misszionáriusnő, aki 35 évvel ezelőtt kezdett dolgozni a nyugat-afrikai országban. Súlyos nyirokrendszeri megbetegedése miatt kért segítséget. A budapesti Szent László Kórházban ápolják.

Többnyire a legszegényebbek válnak az emberkereskedelem áldozatává

Budapest – A legszegényebbek, valamint az állami gondozásában élő gyerekek és fiatalok válnak leggyakrabban az emberkereskedelem áldozatává – mondta a Baptista Szeretetszolgálat programvezetője minap az M1 aktuális csatornájának nyilatkozva. Az elmondottakat a Magyar Távirati Iroda összeállításából idézzük.

Újabb élelmiszerszállítmány Kárpátaljára

Nagydobrony – Július 29-én, csütörtökön egy teherautónyi tartós élelmiszerekből álló szállítmányt juttatott el a Baptista Szeretetszolgálat Ukrajnába, a kárpátaljai Nagydobronyba.

A túlélés iskolája Libanonban: osztályok, közösségek segítségét várjuk!

Libanon – Olyan magyarországi iskolai közösségek, osztályok jelentkezését várja a Baptista Szeretetszolgálat, akik vállalják, hogy jelképesen örökbe fogadnak egy-egy Libanonba menekült kisdiákot.

Krisztus gyermekeinek dolguk van: program a szociális szolgáltatás fejlesztéséért

Herceghalom – Czibere Károly szociális ügyekét és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár is felszólalt azon a projektnyitó szakmai konferencián, amit a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyarországi Baptista Egyház rendezett július 23-án a Pest megyei településen.

Módszertani fejlesztés európai uniós forrásból a baptista szolgáltatóknál

Egységes szakmai munka, korszerűbb, innovatív módszertani alapelvek és szorosabb együttműködés segíti a jövőben a baptista szociális szolgáltatók munkáját. A Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat EJSZ 202,2 millió forintos európai uniós támogatást nyert (TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0004) komplex programjára, amelynek végső kedvezményezettje az a közel 22.000 ember, akik nap mint nap baptista intézményeken keresztül kapnak segítséget. Az ország egyik legnagyobb egyházi fenntartójának szervezetei közötti kohézió erősítésén túl a projekt célja a külső kapcsolatok erősítése (más egyházi fenntartókkal való kapcsolatbővítés, önkéntesek képzése és mobilizálása).

Telt házzal működik a Baptista Szeretetszolgálat menekülteket befogadó otthona

Budapest – Jelenleg közel 100 menekültről gondoskodnak a baptisták, a segélyszervezeten keresztül naponta, személyenként mintegy 2500 forintot fordítanak ellátásukra európai uniós, állami és saját forrásokból.

További magyar támogatás mellett a helyi partnerek folytatják a munkát

Port-au-Prince - Folytatódik Haitin az iskola és a gyermekotthon támogatása, valamint a mozgássérült gyerekek gyógyulásáért indított program, amely igen sikeres.

Projektnyitó konferencia lesz a baptista szolgáltatók módszertani fejlesztéséről

Herceghalom – Egységes szakmai munka, korszerűbb módszertani alapelvek és szorosabb együttműködés segíti a jövőben a baptista szociális szolgáltatók munkáját. A Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat 202,2 millió forintos európai uniós támogatást nyert komplex programjára, amelynek végső kedvezményezettje az a közel 22 ezer ember lesz, aki nap mint nap baptista intézményeken keresztül kap segítséget. A program nyitó konferenciáját július 23-án és 24-én rendezik Herceghalomban, az Abacus Hotelben.

Lap tetejére