“WITH FAITH AND COMPETENCE”

AKTUÁLIS HÍREINK

Sikeres egészségügyi mentőakció Sierra Leonéból

Freetown, Budapest - Hazaérkezett Sierra Leonéból Füredi Kamilla magyar baptista misszionáriusnő, aki 35 évvel ezelőtt kezdett dolgozni a nyugat-afrikai országban. Súlyos nyirokrendszeri megbetegedése miatt kért segítséget. A budapesti Szent László Kórházban ápolják.

A túlélés iskolája Libanonban: osztályok, közösségek segítségét várjuk!

Libanon – Olyan magyarországi iskolai közösségek, osztályok jelentkezését várja a Baptista Szeretetszolgálat, akik vállalják, hogy jelképesen örökbe fogadnak egy-egy Libanonba menekült kisdiákot.

Seregélyesi rózsatövek a Felvidéken: turisztikai, irodalmi, történelmi barangolás

Seregélyes, Felvidék - A Seregélyesi Baptista Általános Iskola 7. osztályos diákjai a közelmúltban négynapos felvidéki úton vettek részt a „Határtalanul!” pályázat segítségével.

További magyar támogatás mellett a helyi partnerek folytatják a munkát Haitin

Port-au-Prince - Folytatódik Haitin az iskola és a gyermekotthon támogatása, valamint a mozgássérült gyerekek gyógyulásáért indított program, amely igen sikeres.

Segítség háborús menekülteknek és a gazdasági krízis rászorultjainak

Kárpátalja, Munkács – A kelet-ukrajnai háborús övezetből, a donyecki területhez tartozó Makijivkából érkezett menekülteknek is jutott a Baptista Szeretetszolgálat részvételével a hónap elején útnak indított közös segélyszállítmány csomagjai közül.

Két hétig naponta étkezés: újabb segély Kárpátaljára

Gát, Kárpátalja – Mintegy ezer kilogramm mennyiségű , tartós élelmiszereket tartalmazó segélyszállítmányt juttatott el június 4-én Kárpátaljára a Baptista Szeretetszolgálat.

Nyolc kamion indult útnak a kárpátaljaiakért, az ukrajnaiakért

Ukrajna, Kárpátalja – A Baptista Szeretetszolgálat is fontos és tevékeny résztvevője annak a példaértékű összefogásnak, amelynek nyomán június 2-án, kedden reggel nyolc kamion indult útnak Budapestről segélyszállítmánnyal Ukrajna, illetve Kárpátalja felé.

Második helyen a HUBA Rescue24!

Kouty nad Desnou, Csehország – Összetettben a nagyszerű második helyen végeztek a hagyományos nemzetközi mentők versenyén a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 elnevezésű speciális mentőegységének tagjai.

Pavelcze László: „Mindent megteszünk, amit csak lehet…”

Kouty nad Desnou, Csehország – A tőlük megszokott remek helytállásra készülnek a hagyományos nemzetközi mentős versenyen a Baptista Szeretetszolgálat Rescue 24 elnevezésű különleges egységének tagjai.

Foga van az időnek - Riport a kárpátaljai misszióról

Egyik kátyúból döccenünk a másikba, aztán végképp megadja magát az autó. Sóhajtva kapaszkodunk ki a járműből a nagydobronyi utcán, tépjük fel a motorház tetejét Pista lelkésszel, hogy megállapítsuk, itt már talán csak az ima segít. A Kárpátok látszódnak a távolból, a bércek hasonló derengésben úsznak, mint képzeletünk egy távoli csatatér színhelyén. Szolgálatunk egy olyan országba szólított, ahol már jó ideje ropognak a fegyverek, s ez állandó bizonytalansággal tölti el a szíveket, ahol a megszokott szegénységet a háború okozta gazdasági sokk mélyíti kétségbeeséssé.

Lap tetejére