X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Közös ételosztást szervezett a Baptista Szeretetszolgálat és az Óbudai Egyetem

Author: Főadmin Date: 2022. január 29., szombat 18:08

 

2022. január 29-én, szombaton az Óbudai Egyetem humanitárius műveletek menedzser képzésben résztvevő hallgatói gyakorlatot szerveztek, melynek keretén belül meleg ételt biztosítottak a kerület, valamint a főváros rászoruló lakóinak – ötszáz főnek – a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével. Az országban egyedülálló képzés résztvevői a gyakorlat során bemutatták, hogy egy esetleges katasztrófahelyzetben miként kell főzőpontot kialakítani, működtetni, valamint a rászorulókat ellátni, élelmezni. Ezen felül bemutattak más gyakorlati szociális tevékenységet is, amelyben a Baptista Szeretetszolgálat szociális munkásai, valamint orvosi csoportja és mentőjárműve is részt vett.  

Professzor Dr. Rajnai Zoltán, a Bánki Kar dékánja elmondta, hogy az intézmény a szakmai képzés mellett nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a kerületben működő oktatási intézményként szociális, karitatív tevékenységet is folytasson. Ennek keretében több programot támogatnak, például rászoruló gyerekeken segítenek, vagy mint éppen most is, ételosztást szerveznek. 

Az angol nyelven folyó humanitárius műveletek menedzser képzést 2021-ben indította el az Óbudai Egyetem, amelyre több országból érkeztek hallgatók, akik arra kapnak felkészítést, hogy kormányzati és más karitatív szervezetek munkatársaiként nemzetközi környezetben legyenek képesek különféle humanitárius tevékenységet folytatni. A Baptista Szeretetszolgálat vezetői, munkatársai is az oktatók között vannak, most a diákok, oktatók a gyakorlatban együtt osztották a meleg ételt a rászorulóknak. 

 

Lap tetejére