X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Észak- és kelet-magyarországi szegényeken segített a segélyszervezet

Author: Főadmin Date: 2016. június 28., kedd 13:10

 

A Baptista Szeretetszolgálat Adományozási Igazgatóságának munkatársai a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel és a helyi családsegítő szervezetekkel együttműködve tartós élelmiszert, konzerveket, felnőtteknek és gyerekeknek való új ruhaneműt juttattak el az elmúlt napokban Álmosdra és Bélapátfalvára, ahol ezzel a két akcióval nem csak az osztás helyszínére érkező helybélieken, de sok környékbeli nélkülözőn, Álmosdon mintegy nyolcszáz, Bélapátfalván pedig nagyjából kétszáz szegény emberen – közöttük sok-sok gyermeken – segítettek. Az álmosdi házasságkötő terem a nagy meleg ellenére már a korai órákban megtelt nélkülözőkkel: a kisgyerekes családoknak és egyedülállóknak bébitápszert, az ötven év felettieknek pedig vitamint is az adtak az önkéntesek. (A munka után a helybéliek a határmenti település nevezetességeivel, közöttük a Kölcsey-házzal is megismertették a humanitárius önkénteseket.) Bélapátfalván különösen sok idős férfit és asszonyt, gondozott személyt sikerült segíteni a családsegítő szolgálat munkatársainak közreműködésével.    

A segélyszervezet korábban például a dunántúli Tengelicen, a jászsági Jászteleken, de Okányban és Tiszaszalkán is szervezett hasonló tartalmú adományosztást, a szállítmányok az ország legelmaradottabb térségeit igyekeznek elérni. A távolabbi tervek között szerepel a tanyavilág nélkülözőinek segélyezése is, olyan rászorultaké, akik a jóléttől nem csak lehetőségben, de távolságban is elzárt szegények.   

Lap tetejére