“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Egy újabb szociális intézményt nyitottunk a Fejér megyei Seregélyesen

Author: Főadmin Date: 2022. május 05., csütörtök 19:34

 

SEREGÉLYES Tovább bővült a szociális szolgáltatás kínálata a településen.

 

A Baptista Szeretetszolgálat már hosszú évek óta jelen van Seregélyesen, hiszen fenntartója a Seregélyesi Baptista Általános Iskolának és a Hétszínvirág Baptista Óvoda és Bölcsődének – az épülő új bölcsőde működését is a szervezet látja majd el –, továbbá házi segítségnyújtást, szociális étkeztetést és népkonyhai szolgáltatást is nyújt. Munkatársai jól ismerik a helyi viszonyokat, a nagyközségben élő embereket, tudják, mikor és miben kell leginkább segíteni. A segélyszervezet Tábita Alapszolgáltatási Központja csütörtökön ünnepélyes külsőségek mellett nyitott új intézményt Seregélyes-Szőlőhegyen, és ezzel bővítette a szociális szolgáltatások kínálatát. Mivel a hivatalos megnyitó előtt már mintegy két héttel megkezdték a munkát, már harminchárom azok száma, akiken rendszeresen segít a szinte klub formában működő intézmény: a négy szociális segítő munkatárs közül egyébként hárman helybéliek.

Az eseményen elmondta gondolatait Horváth Sándor, Seregélyes nagyközség polgármestere, Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója, Dr. Heidl Beáta, az országszerte elsősorban házi segítségnyújtással foglalkozó Tábita Alapszolgáltatási Központ intézményvezetője, valamint Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője is: aki hangsúlyozta a szociális védőháló kiterjesztésének fontosságát és köszönetet mondott a karitatív szervezet kezdeményezéséért. „Egy ilyen intézmény igazi értékét az a munka adja meg, amit önök itt elvégeznek. Azt mondják, aki egy embert megment, az a világot menti meg: azt hiszem, itt is elég sok embert kell majd megmenteni. A fal az csak fal, de ami ennek az épületnek a lényegét adja, az a szeretet, az akarat, a kitartás!”, jelentette ki a közel harmincmillió forint értékű beruházás helyszínén. Az egykor raktárként funkcionáló, három hónap alatt remekül felújított ingatlant 15 évre kapta meg a segélyszervezet az önkormányzattól.  

 

Lap tetejére