Átadás a legújabb fejlesztések után a Baptista Szolgáltató Centrumban
Author: Főadmin Date: 2016. augusztus 17., szerda 12:35
Kőbányán, a Maglódi utcában a helyi önkormányzattal együttműködésben tevékenykedik a Baptista Szolgáltató Centrum, ahol rendszeresen több száz szegény ember jut meleg ételhez, ahol egy programnak köszönhetően rászorult segít rászorultat. Az összefogás eredményeként a legjobban nélkülözők egyéni esetkezelése, szociális ügyeinek intézése is megvalósul, a ruhaadományok felhasználásával ruhacserére is igényt tarthatnak azok, akik nehéz élethelyzetbe kerültek. Idén augusztusra jelentősen bővült a segítségnyújtás köre.
Korábban felmérték az igényeket, és a tapasztalatok alapján történtek a fejlesztések, így valósult meg a Belügyminisztérium által támogatott szociális mosoda és a népfürdő, s ezzel komplex szolgáltató központtá vált a telephely. A fejlesztés egy 50 fős hajléktalan mintaprogram része. A Maglódi úti telephely 15 közfoglalkoztatott számára biztosít munkalehetőséget az említett szolgáltatásokban, illetve további 30 személy vesz részt a már működő tevékenységekben.
Egy sátorban kezdődött 2014 decemberében az első ételosztás, majd 2015 szeptemberében megépült a jelenlegi étkezde, ahol naponta mintegy 650 adag ételt osztanak ki. Most pedig újabb jelentős állomásához érkezett a tevékenység, amely a nehéz élethelyzetbe került embertársaink érdekében folyik a Baptista Szolgáltató Centrumban.
Miletics Marcell, a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront programjának vezetője köszöntőjében bemutatta a fejlesztés részleteit és jelenőségét, s hozzátette, a tervek között egy fodrászat, majd később egy komposztáló üzem és egész évben működő virágkertészet, egy szomszédos épületben a támogatott lakhatás megvalósítása is szerepel. De már igénybe vehető a női és férfi zuhanyzó, a mosoda a szárítógépekkel és vasalókkal. Úgy fogalmazott, nagyszerű azt látni, amikor a hajléktalanok munkába állnak „mert a gerincek kiegyenesednek, a ráncok kisimulnak és visszatér az emberek tartása”. A programvezető szerint nagyon sok kihasználatlan ingatlan van még Budapesten és bízik abban, hogy egyre több hasonló fejlesztés valósulhat meg hasonló programok nyomán.
Weeber Tibor, Kőbánya alpolgármestere arra emlékeztetett, hogy a legtöbbünknek van hová hazamenni, van lakás, ami vár minket és az otthon biztos pontot jelent az életben. Az ilyen fejlesztések, mint amilyen a Maglódi úti telephelyen megvalósult, a hajléktalanok számára jelent biztos pontot. Egy olyan helyet, ahol szeretettel várják őket. Elmondta, alpolgármesterként azt tapasztalja a kőbányai lakosság részéről, hogy sok jelzés, panasz érkezik a közterületen élő hajléktalanok miatt. A megvalósult program azért is hasznos, mert csökkenti a konfliktusok számát a fedél nélküliek és a lakosság között. Hozzátette, az eredményes együttműködés Kőbánya és a Baptista Szeretetszolgálat között immár hosszú évekre tekint vissza.
Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke felidézte a segélyszervezet múltját, s azt mondta: néha csodák történnek a közös munka nyomán, s bizony 20-30 különböző részletnek kell eredményesen megvalósulnia ahhoz, hogy megszülethessen egy ilyen projekt. A telephely a fejlesztések nyomán olyan hely lett, amely segíti a hajléktalanokat abban, hogy visszataláljanak kiegyensúlyozottan élő embertársaik közösségébe. Egyfajta „zsilip” ez, amely a társadalom felé vezet.
György István, Budapest Főváros kormánymegbízottja az avatáson arról beszélt, hogy a szolidaritás infrastruktúráját teremtjük meg együtt. Az állam működésének egyik mércéje, miként bánik a leggyengébbekkel, azokkal, akik a leggyengébb láncszemet jelentik a társadalomban. A kormányzat nevében köszönetet mondott Szenczy Sándornak és minden munkatársának, a Belügyminisztériumnak és a helyi önkormányzatnak, minden partnernek, aki megtette a magáét azért, hogy példaértékű fejlesztés valósulhatott meg. Külön gratulált az ötlethez, a tervezésez és a kivitelezéshez.
Hervay Judit, a Belügyminisztérium programkoordinációs osztályvezetője arról szólt, nagyon jó látni, hogy sikeresen működnek a közfoglalkoztatási programok. Felidézte, amikor másfél éve szembesültek a Baptista Szeretetszolgálat elképzeléseivel, látták, hogy részükről a feladat, a segélyszervezet részéről pedig a megoldás egymásra talált. Beszélt a mintaprogram jelentőségéről, majd úgy értékelt, „minden közfoglalkoztatási program így kellene, hogy működjön.”
Mások mellett Szanyi Gergelynek, a Baptista Szeretetszolgálat közmunkaprogram-koordinátorának és Kutiné Ádám Szilvia telephelyvezetőnek a munkája döntően hozzájárult a segélyszervezet újabb sikeres programjának megszületéséhez.