“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Valódi segítség lett a gyakorlatból: hazatért a mentőcsapat

Author: Főadmin Date: 2016. október 18., kedd 15:21

 

Miközben a szokásos évi tréningjére érkeztek az észak-karolinai baptista szövetség táborába a magyarok által alapított nemzetközi Rescue24 mentőcsapat tagjai, a Matthew hurrikán gyilkos áradásokat okozott a térségben. A 27 főből álló, soknemzetiségű – kanadai, ecuadori, mexikói, amerikai és magyar – speciális mentők és az őket kiegészítő amerikai önkéntesek a helyi katasztrófavédelmi szakemberek kérésére azonnal megkezdték a mentés. Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója a csoport hazaérkezése után értékelte a történteket.

– A Rescue24 éves gyakorlata természetesen teljesen véletlenül esett egybe a hurrikán észak-karolinai pusztításával. Mivel a vihar egy nappal érkezésünk előtt vonult el, mire leszállt velünk a repülőgép a terület nagy része víz alá került és áradások okoztak károkat. A lakosság kimenekítésében, vagyonának mentésében vettünk részt, amely feladat a későbbiekben kiegészült a meggondolatlan emberek mentésével is. Utóbbira azért volt szükség, mert nagyon sokan autóval behajtottak a területre, aztán árkokba borultak vagy más veszélyhelyzetbe sodorták magukat. Segédkeztünk az épületekre dőlt fák eltávolításában is. Összességében a humanitárius segélyezéstől az árvízi mentésen át a műszaki mentésig szinte minden szükséges és előforduló mozzanatnál ott voltunk és segítettünk, miközben elvégeztük az éves gyakorlathoz tartozó kötelezettségeinket is. Az akció eredményesen zárult és mindenhol szeretettel fogadtak bennünket.

Pavelcze László – akinek az amerikai volt az 57. nemzetközi bevetése – megemlítette, hogy a Baptista Szeretetszolgálat és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság között évek óta fennálló megállapodás alapján Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes is részt vett a tengerentúli továbbképzésben, illetve mentésben, így első kézből szerzett tapasztalatokat a Rescue24 képességeiről. Eközben a Baptista Szeretetszolgálat washingtoni székhelyű új, 2015-ben alapított szervezete, a Baptist Respond24 megkezdte egy humanitárius segély Haitiba küldésének szervezését.

– Több államból gyűjtik a Respont24 adományait. Úgy látom most, hogy az adomány mennyisége több lesz az előre eltervezett két konténernél, komolyabb logisztikát igényel majd a helyszínre juttatása – tette hozzá az elhangzottakhoz a mentésvezető.

A Baptista Szeretetszolgálat korábban gyűjtést indított Haiti megsegítéséért (ahol a magyar segélyszervezet évek óta gyermekközpontot működtet) a 1355-ös adományvonal hívásának lehetőségével és „hurrikán” közleménnyel az alábbi számlaszámon:   KDB BANK: 13555555 - 55555555 – 55555555.

 

 

RELATED NEWS

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére