Úton van a földrengés sújtotta Ecuador felé a magyar és az amerikai baptisták közös segítsége
Author: Főadmin Date: 2016. április 18., hétfő 15:51
„Halált, sérüléseket, pusztulást és veszteséget hozott Ecuadorra a fölrengés. Igyekszünk mielőbb segíteni a legsürgetőbb szükségekben, az ivóvízellátásban, az átmeneti szálláshelyek biztosításában és az orvosi segítségnyújtásban. Ahogy az éppen ezekben a napokban 20 éves Baptista Szeretetszolgálat alapító okirata is megfogalmazza, Jézus Krisztus szeretetparancsa alapján segítünk és szeretnénk megmutatni az ő szeretetét a szükségben lévőknek", mondta Szenczy Sándor, a segélyszervezet elnöke.
A magyar vezetésű, magyar és amerikai szakemberekből álló RESCUE 24 úton van Ecuador felé, hogy csatlakozzon a helyi mentőalakulatokhoz és szaktudásával segítse a helyszínen dolgozó ecuadori baptisták munkáját. Feladatuk annak a baptista egészségügyi segélyszállítmány fogadásának az előkészítése is, amely már indulásra készen áll Texasban.
Kérjük, gondoljon Ön is a szükségben lévő ecuadoriakra és azokra, akik a földrengés következtében elveszítették szeretteiket és otthonaikat. Támogassa segítő munkánkat a www.baptistasegely.hu/adomanyozas oldalon keresztül a Katasztrófák károsultjainak küldött online adománnyal!
RELATED NEWS

Akkumulátorok, más elektronikai eszközök Munkácsra és környékére
Pákozd, Munkács - Akkumulátorokat, invertereket, töltőket és feszültségszabályozókat szállított a határon túlra a Baptista Szeretetszolgálat, a rakomány beszerzését a Hungary Helps Programmal való együttműködésben végeztük el.

Keresztény közösségeket segít a Baptista Szeretetszolgálat
Magyar fejlesztésű mezőgazdasági innovációval segíti a Baptista Szeretetszolgálat az üldözött, vagy humanitárius segítségre szoruló keresztény közösségeket Libanonban, Szíriában és Kenyában.

Földrengés Törökországban: tíz túlélőt talált eddig Antakya-ban a mentőcsapat
Kedden, magyar idő szerint 19 órakor egy 22 éves fiút, majd később egy ugyancsak 22 éves nőt emelt ki a romok alól a Baptista Szeretetszolgálat HUBA Rescue24 Tűzoltó és Kutató-Mentő Nemzetközi Csoportja. Ők voltak az elsők...
