A menyasszony története különösen megrendítő: kicsi kora óta árvaházban nevelkedett. Onnan indult az élete, ott tanult meg kapaszkodni, bízni, szeretni – és most ugyanott mondta ki az „igent”. Ma már ő maga is a gyermekotthonban dolgozik, a vőlegény ugyancsak a közösségben tevékenykedik. Kettejük kapcsolata így nem csak két ember egymásra találása, hanem sokak közös története. Egy olyan közösségé, ahol a család nem rokonságot, hanem megtartó erőt jelent.

A menyasszony a gyermekotthonban nevelkedett, ma olyan árvákon segít, mint amilyen ő is volt egykor

Fotó: Tihanyi Tamás

A Baptista Szeretetszolgálat a közelmúltban hosszútávú humanitárius, szakmai, továbbképzési együttműködés lehetőségét alapozta meg Székelyföldön. Vezetőink és munkatársaink intézményeket látogattak, majd Csíkszeredában a Gyulafehérvári Caritas igazgatójával és a Caritas szociomedikális ágazatának vezetőjével munkamegbeszélésen összegezték a jövőbeni tapasztalatcsere, közös munka szociális, karitatív területének lehetséges koordinátáit.

Az együttműködés jegyében a hétvégén egy újabb jelentős értékű, új ruhákból álló adomány érkezett a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjából Csíksomlyóra a Caritashoz, valamint a Dévai Szent Ferenc Alapítvány közeli gyermekotthonaiba, hogy mielőbb megkaphassák őket a rászoruló gyerekek.

A csíksomlyói gyermekotthonhoz is megérkezett a szállítmány

Fotó: Tihanyi Tamás

Miután mindkét helyre megérkezett a szállítmány és sikerült az adományokat lepakolni, eszembe jutottak az alapítvány csíksomlyói otthonának udvarán a damaszkuszi rózsák „Mária kertjében” – ahogyan azt a Nobel-békedíjra jelölt ferences szerzetes, Böjte Csaba elnevezte. Felidéztem magamban legutóbbi beszélgetésünket, amikor látva, mennyire feszült vagyok, arra invitált, szedjünk rózsát teának – mert az a legjobb idenyugtató. Életünket és gondolatainkat Isten oltalmára bízva hallgattam az atya gondolatait, miközben eszembe jutottak az évek, amikor a Cipősdoboz Akció során a Baptista Szeretetszolgálat – akkor még a Malév támogatásával a levegőből is – karácsonyi ajándék szállítmányokat juttatott el az alapítvány erdélyi árváinak.     

– Igazából Isten mindannyiunkban benne van, jelen van – mondta Böjte Csaba. – Amikor a munkám elején küzdöttem a hatóságokkal, megtörtént, hogy ha bementem egy ajtón, arra gondoltam, aki ott van mögötte, azért az emberért Jézus Krisztus meghalt a kereszten. Amikor egy szegény kis gyereket láttam, ugyanúgy azt gondoltam, hogy Jézus meghalt érte a kereszten. Ha valaki ezt tudatosítja magában, rájön, hogy mindenki az embertársa. Igazából én mindig ajándéknak láttam ezt, de a nagy emberekhez nem kötődtem. Nagyapám mindig azt mondta: „Fiam, nagy kutyában nagy bolhák vannak, ne dörgölőzz hozzájuk!”. A politikusokhoz, a gazdag emberekhez valahogy soha nem éreztem hivatást, de az egyszerűek, a szegények, az elesettek, a gyerekek között mindig jól éreztem magam. Az embernek oda kell mennie, ahol szükség van rá, márpedig a szegényeknek, a nélkülözőknek legalább egy jó szóra mindig szükségük van.

– Azok a gondolatok, világnézetek szépek, igazak és elfogadhatók, amelyek előre visznek. Amelyek kibontakoztatnak, építenek, erőt adnak. Ezért mindaz, ami lehúz, megoszt és összetör, az olyan, mint a zsiráf ötödik lába. Ezeket a csökevényeket megpróbálom kiirtani az életemből. Így jutottam el addig, hogy van egy Mennyei Atyám, aki engem végtelenül szeret. A kereszténység nekem szárnyakat és erőt adott, hiszen a gondviselő Mennyei Atyában bízva akár több száz vagy ezer gyermeket is befogadhatok. Mert a Jóistennek fáj az, ha rossz történik a gyerekekkel, és ha én jó pásztor vagyok, meghallom, ha füttyent nekem és végzem a magam dolgát. Merem állítani, hogy a társadalmakban nem politikai, nem is gazdasági vagy demográfiai, hanem inkább hitkrízis van.

Amikor egy szegény kis gyereket láttam, ugyanúgy azt gondoltam, hogy Jézus meghalt érte a kereszten

Fotó: Tihanyi Tamás

– Az árva gyerekeknek mindig azt ismétlem: ha valaki mond bármit, amit rosszkedvűen, szomorúan, bánatosan, haragosan, depressziósan, gyűlölködve jobban el lehet végezni, mint jókedvűen és derűvel, akkor essünk kétségbe! De nekem senki se mondott soha ilyet. A világ változik, de mi reménnyel a szívünkben tegyük azt, amit a Jóisten ránk bízott.

A szerzetes szavaiban mindig van valamilyen szelíd derű. Az alapítvány vezetője kávéval kínált, kissé tanácstalanul matatott a kávégép fölött. „Nem értek hozzá, de hamar rájövünk, hogy a titok egyetlen gombban rejlik”, jegyezte meg mosolyogva. Mintha nem csak a kávé, hanem a gondolatai is ugyanebből az egyszerűségből fakadnának: abból a hitből, hogy a legbonyolultabb dolgok mögött is ott lapul az egyetlen, csendesen megnyugtató igazság.

Tihanyi Tamás