“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Tízezrével menekülnek a szírek Libanonba

Author: Főadmin Date: 2014. október 22., szerda 10:54

Tízfős magyar csapat járt az elmúlt napokban Libanonban. A Baptista Szeretetszolgálat segélymunkásai mellett a baptista fenntartású iskolák igazgatói látogatták meg a menekülttáborokat, a humanitárius szervezet összesen 49 iskolájában 17 ezer diák tanul Magyarországon. A háromnapos út eredményeként partneriskolai kapcsolatok alakulnak ki magyar oktatási intézmények és a szíriai határ közlében, Zahlé városban működő True Wine School között. A keresztény alapítású ideiglenes oktatási intézményben 280 szíriai menekült gyerek tanul eredeti otthonuk tanmenete szerint – közülük fognak szimbolikus örökbefogadással támogatni diákokat magyar iskolások. A menekült gyerekek nagy része, legalább 320 ezer fiatal semmilyen képzésben nem részesül.

A magyar segélyszervezet az út során támogatott orvosi ellátás nélkül maradt iraki keresztényeket – ők Moszulból és Bagdadból jöttek el idén júliusban az Iszlám Állam harcosai elől. A szír határ mellett a segélyszervezet munkatársai segítettek olyan szíriai keresztényeknek is, aki szintén a terrorszervezet elől menekültek el Rakkából. Támogatást nyújtottak például egy négygyerekes édesanyának, akinek a férjét kivégezték a terroristák, mert nem volt hajlandó áttérni muzulmán hitre. A baptisták szakmai segítséget nyújtanak a libanoni Manszúriat városban a sajátos nevelési igényű és fogyatékkal élő diákok intézményének is.

Szíriai muzulmán mrenekültek gyerekei tanulnak egy ideiglenes, keresztény humanitárius szervezet által működtetett iskolában. Szír tanyagaból, arabul (Libanonban egyébként a diákok angolul és franciául tanulnak sok tárgyat), három váltásban. 320.000 menekült gyereknek nincs hova járnia iskolába.

Mobil patikából kapnak gyógyszert szíriai menekültek. Az iraki keresztény menekültek papjától hallottuk: vasárnap halt meg a hetedik ember közülük amiatt, hogy nem tudták kórházba vinni, mert nincs ki kifizesse az ellátás költségeit.

Két gyermekes szíriai menekültcsalád egy heti élelmiszersegélye. 1.5 millió regisztrált szír menekült van Libanonban, rajtuk kívül még közel félmillió embernek nincs papírja. Hazamennének, de nem lehet - a határ másik odalán az Iszlám Állam katonái.

RELATED NEWS

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Finn segélyszolgálati vezetővel a határon, úton Kárpátaljára

Beregsurány - Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kárpátaljai tevékenységét részben a finn Fida segélyszervezettel való együttműködésben hajtja végre a Baptista Szeretetszolgálat.

Libanoni és szíriai gazdákat segít a Hungary Helps Programon keresztül a Baptista Szeretetszolgálat

Bejrút – 2023. július 29-én ünnepélyes keretek között átadtuk a magyar innovációval készült Gyökéritatót a szír és a libanoni gazdák részére. Az ünnepélyes eseményen hazánk libanoni nagykövetségét Fodor Zoltán kereskedelmi attassé, a Hungary Helps Ügynökséget Kovács Péter vezérigazgató és munkatársai, a fogadó felet libanoni partnerszervezetünk vezérigazgatója, Nabil Costa, míg a Baptista Szeretetszolgálatot Gál Dávid ügyvezető igazgató és kollégái képviselték.

Lap tetejére