“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Tamara a legjobbak között van a távoli Amerikában is

Author: Főadmin Date: 2016. október 11., kedd 19:17

 

A 15 éves Szabó Tamara a velencei Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolában tanult nyolc esztendeig, aztán a kilencediket már a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnáziumban végezte el. A világlátás esélye azonban még Velencéhez, illetve az ottani oktatási intézmény fenntartójához köthető: Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke ugyanis korábban meghirdette, hogy az Egyesült Államokban tanulhat egy tanévet az, akinek sikerül letennie a C típusú középfokú angol nyelvvizsgát. Tamara elsőként vette sikerrel ezt az akadályt az ország negyvennél több baptista fenntartású iskolájának tanulója közül. Minap üzenetben számolt be az első hetek tapasztalatairól.     

„Amikor megkaptam az amerikai tanév lehetőségét, még nagyon bizonytalan voltam. Miként boldogulok egyedül egy olyan hatalmas országban, a világ másik felén, ahol senkit sem ismerek? Hogyan tudom majd legyőzni a családom, a barátaim, a lovam, az iskolám, a lakóhelyem hiányát? Aztán megnyugtattam magam: ’Á, még messze van! Talán soha nem is jön el az a nap…’ Aztán eljött. Rengeteg szervezést, utánajárást, emailezést követően augusztus 12-én felszálltam az észak-karolinai High Point-ba tartó gépre. 

Amikor megérkeztem, a reptéren a ’családom’ várt. Mindenki nagyon kedves és szimpatikus volt már elsőre is, mostanra pedig már teljes mértékben a család részévé váltam. Már a hazafelé tartó úton igyekeztek mindenbe beavatni, én csak kapkodtam a fejem. Az első napokban nagyon fáradt voltam és rengeteget aludtam, de sok időm nem volt pihenni, mert az iskola már augusztus 17-én elkezdődött. Az első napok természetesen nem voltak könnyűek, mert egy teljesen összeszokott társaságba kerültem, de úgy érzem, hogy már itt is befogadtak és pár barátom is lett. Volt egy ismerkedős este a tanárokkal, amit a külföldi diákoknak szerveztek, így nagy élmény volt, hogy már az első iskolai napon az összes tanárom a nevemen szólított. Ezen kívül az is kiderült, hogy én vagyok az egyetlen európai az iskolában, így ez is hozzájárul ahhoz, hogy mindenki ismer, és köszön. 

Az oktatási rendszer teljesen más, mint Magyarországon, 90 perces órák vannak és 5 perces szünetek, valamint van egy 35 perces ebédszünet. Ez nagyon fárasztó volt az elején, időbe telt, míg hozzászoktam. A tanítás 8-kor kezdődik és 15 óráig tart minden nap, így 4 óra fér bele a napba. Összesen 8 tantárgyunk van, ez oszlik el A napra és B napra, amelyek cserélődnek. A tantárgyakat én választhattam ki előzetesen, és úgy döntöttem, hogy a nálunk is tanulható matematika és kémia mellett a magyar diákoknak ismeretlen tárgyakat választok. Ilyen például az amerikai történelem és a fotózás. Nagyon élvezem az egészet, és jól teljesítek. Itt százalékban mérik a teljesítményt, és az enyém minden tárgyból 80 százalék felett van. 

Elfelejtettem megemlíteni, hogy ez egy magániskola, így számomra egy kicsit furcsa látni, hogy minden 16 év feletti diák (mert az USA-ban 16 évesen már lehet jogosítványt szerezni) saját autóval gördül be reggel a suliba. Ráadásul nem is akármilyenekkel! Egyenruha nincsen, de dress code van. Hétfőtől csütörtökig rendes nadrágot kell hordani inggel vagy galléros pólóval, a péntek viszont jeans-day. Szerintem ez tök jó ötlet, mert az irodákban is ez az előírás általában, így az ember hozzászokik, mire odakerül.

A mi sulinkban nagyon aktív sportélet zajlik. Mindenféle csapatunk van, és rengeteg meccsre lehet menni szurkolni. Számomra a legérdekesebb az amerikai foci meccs, ahol az egyetemi csapatunk játszik. Igazi hamisítatlan amerikai feeling. Baseballt is szokatlan volt nézni, bár azt elég unalmasnak találtam. A hot-dog árus ott is jelen volt, mint ahogy a filmekben látni.

Biztosan észrevettétek, hogy ebben az írásomban az iskola bemutatására fókuszáltam, legközelebb valamilyen egyéb témával jelentkezem…”

(A kép bal szélén Szabó Tamara) 

 

RELATED NEWS

Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja

N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.

Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői

Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.

A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot

Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.

Lap tetejére