Segítsük együtt a kolumbiai földrengés túlélőit!
Author: Főadmin Date: 2026. augusztus 14., péntek 16:23
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.
A Baptista Szeretetszolgálat szakembereit ismét kihívás elé állították a néhány napja történtek: augusztus 10-én, hétfőn reggel 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Kolumbia nyugati részét a Choco tartományban található San José del Palmar közelében. A katasztrófa jelentős számú halálos áldozatot követelt, több száz épület omlott össze, rengetegen elveszítették otthonukat, egészségügyi és közösségi központok, utak sérültek meg. Egy magyar-amerikai csapat a korábban Venezuelában eredményesen végzett humanitárius tevékenység mintegy folytatásaként – ugyancsak helyi partnerekkel és a Baptista Világsegéllyel való szoros együttműködésben – a mai nappal megkezdte a kolumbiai segítségnyújtás részleteinek helyszíni megszervezését.
Szervezetünk arra kéri a nagylelkű adományozókat, gondoljanak azokra, akik a természeti katasztrófa során elveszítették hozzátartozójukat, vagy otthonukat! Ne hagyjuk őket magukra rettenetes helyzetükben, hiszen tudunk és képesek vagyunk segíteni!
A Baptista Szeretetszolgálat adománygyűjtést indított a kolumbiai áldozatok megsegítése érdekében. A felajánlásokat a UniCredit - 10918001-55555555-55555555-as bankszámlára várjuk (közleményben írják rá: „Földrengés Kolumbiában”), de lehetőség van online adományozásra is a https://adomany.baptistasegely.hu/ oldalon!

Jelentés a helyszínről!
Egy 7,4-es erősségű földrengés augusztus 10-én rázta meg Kolumbia nyugati részének jelentős területét. A hatóságok szerint a természeti katasztrófának legalább 287 halálos áldozata van, több mint 26 ezer lakóépület semmisült meg, a kár közel 10 milliárd dollár értékű, civil adatbázisok azóta is több ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Baptista Világsegéllyel és helyi partnerekkel való együttműködésben napok óta a katasztrófa sújtotta két nagyvárosban, Cali-ban és Pereira-ban tevékenykedik.
Cali-ban az Első Baptista Gyülekezet egy elszegényedett, központi negyedben 190 fős iskolát működtet, ahová környékbeli, hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Az oktatási intézmény felső két emelete komolyabban megsérült, a lelkész lakása lakhatatlanná vált, a családot kimenekítették. A városban úgy halt meg egy baptista tanárnő, hogy romok zuhantak rá, de közben a testével megvédett egy kislány tanulót, aki így túlélte a földrengést.
Cali-ban a baptista szeminárium campusának épületei épségben maradtak, azonban a körülöttük lévő lakóházak összedőltek. A helyiek azon dolgoznak, hogy befogadó központot létesítsenek. Jelenleg még nagyon sokan „közösségi” táborban élnek, közparkokban sátoroznak az evakuáltak, az ottani segélypontokra viszik az adományokat azok, akik ezt megtehetik. A baptista gyülekezet fiataljai élelmiszert és higiéniai eszközöket osztanak a rászorultaknak.
Pereira 4 órára van a hegyeken keresztül Cali-tól. Az egyik útközben lévő faluban szinte minden összedőlt, az önkéntesek munkagépek segítségekkel bontják a romokat. Az ottani kisebb baptista gyülekezet tagjai élelmiszert osztanak. Pereirában a megsérült baptista imaházban jelenleg 2500 adag meleg ételt főznek és juttatnak el a rászorultaknak, egy időben ezt a munkát egy amerikai szervezet segítette.
Egyébként Cali-ban a baptista szeminárium környéke is egykor a Pablo Escobar irányította hírhedt Medellin kartell területe volt. Miután a városban megtörtént az új kolumbiai elnök beiktatása, újabb gerillavezetőket likvidáltak. A közbiztonság helyzetét jelzi, hogy augusztus 9-én feltehetően gerillák Cali mellett felrobbantottak egy autópályadíj-fizető kaput.
A Euronews riportja a Baptista Szeretetszolgálat munkájáról ITT olvasható!
Helyszíni beszámoló és fotók: Gál Dávid
RELATED NEWS
Ismét Nepálba indult segíteni a Baptista Szeretetszolgálat csapata
Augusztus 2-án útnak indult Nepál katasztrófa sújtotta térségébe a Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata. Olyan rendkívül tapasztalt szakemberek, akik tagjai voltak már a 2015-ös földrengés idején küldetést teljesített baptista mentőegységnek is.
Magyar baptista segítségnyújtás a nepáli katasztrófa után
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nepálban történt szörnyű természeti katasztrófa hírére reagálva megkezdte a segítségnyújtás megszervezését. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében!
Folytatjuk venezuelai programunkat a katasztrófa túlélőinek érdekében
Augusztus 12-én a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjától útnak indult Hollandián át Venezuela felé az a kamion, amely a Baptista Szeretetszolgálat adományát vitte magával a földrengés sújtotta országba.


MENU