Segítség háborús menekülteknek és a gazdasági krízis rászorultjainak
Author: Főadmin Date: 2015. június 24., szerda 15:11
A Baptista Szeretetszolgálat is fontos és tevékeny résztvevője volt annak a példaértékű összefogásnak, amelynek nyomán a hónap elején nyolc kamion indult útnak Budapestről segélyszállítmánnyal Ukrajna, illetve Kárpátalja felé civil és karitatív szervezetek, egyházak, önkormányzatok és a kormány mintegy 126 tonnányi, 100 millió forint értékű adományával. A járművek közül négy tartós élelmiszereket szállított és Kárpátaljára vitte a segítséget, míg a másik négy kamion raktere az élelmiszereken kívül gyógyászati segédeszközöket is tartalmazott.
A Baptista Szeretetszolgálat az akcióhoz mintegy 7 millió forint értékben kétezer élelmiszer egységcsomaggal járult hozzá. Ezer csomag Kárpátaljára, ezer pedig a Kárpátokon túlra került. A csomagokat Kárpátalján tizenhat településre juttatták el a segélyszervezet munkatársai, az ottani gyülekezetek adták tovább azokat a legjobban rászorultaknak. Fontos eredménye a segítségnek, hogy a kelet-ukrajnai háborús övezetből, a donyecki területhez tartozó makijivkából elmenekülteknek is adhattak a segélyből. Ők a munkácsi ukrán baptistáknál találtak menedékre, akik harminc gyermek táborozását is megszervezték.
RELATED NEWS
Magyar baptista segítségnyújtás a nepáli katasztrófa után
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a Nepálban történt szörnyű természeti katasztrófa hírére reagálva megkezdte a segítségnyújtás megszervezését. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében!
Segítsük együtt a kolumbiai földrengés túlélőit!
A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány a térségben bekövetkezett újabb természeti katasztrófára reagálva megkezdte a helyszíni segítségnyújtás megszervezését Kolumbiában is. Adománygyűjtést indítunk a túlélők megsegítése érdekében.
Folytatjuk venezuelai programunkat a katasztrófa túlélőinek érdekében
Augusztus 12-én a Baptista Szeretetszolgálat pákozdi logisztikai központjától útnak indult Hollandián át Venezuela felé az a kamion, amely a Baptista Szeretetszolgálat adományát vitte magával a földrengés sújtotta országba.


MENU