“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Remény a reménytelenségben: képzés, Flame-program Vietnámban

Author: Főadmin Date: 2016. szeptember 07., szerda 18:38

 

Idén novemberben lesz tíz éve, hogy Vietnámban mozgássérült gyermekek és tanáraik részére konduktív oktatási és rehabilitációs program kezdődött. A képzésben résztvevők először Hanoiban készültek fel arra a munkára, amelyet később magyar támogatással és szakmai felügyelettel országszerte hét különböző intézményben folytattak. A következő projekt 2009-ben volt, akkor az Európai Unió támogatásával Bac Giang tartományban négy hónap alatt 120 hallgatót készítettek fel a Baptista Szeretetszolgálat szakemberei. Két esztendővel később az Irishaid támogatásával ismét a főváros, Hanoi lett a képzés helyszíne.

Szenczy Katalin és Szilágyi Lilla konduktorok idén szeptemberben visszatértek a dél-kelet ázsiai országba, hogy – ezúttal az USAID támogatásával – újabb Flame-programmal segítsék az ottaniakat. Annak különösen örültek a magyar szakembereknek, hogy ott volt és együtt dolgozott velük a 2011-es képzés egyik legjobb hallgatója, aki abban az időben Magyarországon is tanult egy hónapig. Tay Ninh-ben tizenegy hallgatót készítettek fel. Az elképzelés az, hogy az Irishaid támogatásával októberben Danang városában egy újabb tanfolyammal folytatják a munkát.  

„Amikor meghallottuk, hogy a program tervezett ideje mindössze hat nap, azt gondoltuk, az lehetetlen. Lehetetlen ennyi idő alatt bármit is csinálni, bármilyen eredményt felmutatni. De a munka elindult. Röviden bemutattuk a programot, aztán jöttek a gyerekek, és már a közepében is voltunk mindennek. Öt gyermek és öt szülő reménykedett és várt csodát e hat naptól”, emlékezett vissza Szenczy Katalin. Aki bevallotta, hogy még mindig rácsodálkozik a program hasznosságára, sikerére. „Nagyon jól ki van találva ez a módszer. Ha csak egy heted van, akkor is történik változás, fejlődés. Most is ezt tapasztaltuk. A szülők, akik Vietnám egyik legszegényebb részén bizony nem sok lehetőséget kapnak sérült gyermekük fejlesztésére, e hat nap alatt meglátták, hogy van remény a reménytelenségben. A hallgatóknak pedig a szemléletük változott meg, hiszen megtapasztalhatták, milyen fejlődésre képesek ezek a gyermekek. Ez őket is arra bátorította, hogy folytassák a munkát, hasznosítsák megszerzett tapasztalataikat. A lehetetlen lehetségessé válik akkor, ha Isten előtted jár, és te engedelmesen megteszed azokat a lépéseket, kihasználod  a lehetőségeket, amiket Ő mutat”.

 

 

RELATED NEWS

Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja

N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.

Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői

Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.

A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot

Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.

Lap tetejére