Rangos nemzetközi tanácskozás az önkéntességről
Author: Főadmin Date: 2017. február 17., péntek 11:07
A Baptista Szeretetszolgálat az EU Aid Volunteers (EUAV) programjait konzorciumi partnerként valósítja meg. Az EUAV kezdeményezés jó lehetőséget nyújt ahhoz, hogy az európai állampolgárok és a humanitárius krízisben szenvedő közösségek együttműködhessenek. A számok nyelvén: a projekt 4 ezer európai állampolgárnak biztosít lehetőséget ahhoz, hogy egy kontinensen kívüli országban önkéntesként tevékenykedjék, ezen túl pedig a projekt körülbelül további 10 ezer önkéntesnek online munkát is kínál. Az ezzel kapcsolatos pályázatok célja, hogy az adott szervezetek technikai segítséget nyújtsanak azon résztvevő európai civil szervezetek számára, akik önkénteseket küldenének, illetve fogadnának Európán kívüli országokban.
A Baptista Szeretetszolgálat az alapítása óta eltelt 20 esztendőben bel- és külföldi programjainak, segélyakcióinak végrehajtása során lényegében folyamatosan dolgozott együtt önkéntesekkel, az ezzel kapcsolatos tapasztalat tehát immár két évtizedes a segélyszervezetnél. Az EUAV programjai ahhoz nyújtanak kiváló lehetőséget, hogy anyagi forrásokat mozgósítsanak az önkéntesek képzéséhez, felkészítéséhez, a küldésükkel és fogadásukkal kapcsolatos legkülönbözőbb feladatokhoz. A „Gondoskodunk és cselekszünk” jelmondattal megszervezett kezdeményezés konferenciájára a világ számos országából érkeztek résztvevők február 13-án és 14-én: az Európai Unió országaitól (természetesen ő voltak a legtöbben) egészen Ugandáig, Peruig, Burkina Faso-ig, Burundiig vagy éppen Nepálig. A Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatójával, Gál Dáviddal együtt – a segélyszervezet partnerszervezetének képviselőjeként – jelen volt a belgiumi tanácskozáson mások mellett például az Afrikáért Alapítványtól Hamvas Bálint is. A Baptista Szeretetszolgálat EUAV programjait Gál Dávid irányításával a segélyszervezetnél Baczkó Zsuzsanna, a nemzetközi osztály munkatársa koordinálja.
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.