“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Magyar-amerikai roma misszió: a hetedik szemeszter után

Author: Főadmin Date: 2015. február 05., csütörtök 14:33

Fellegi Kató programvezető felidézte: Kárpátalján kezdődött a munka még 2008-ban, és az új gyülekezetek születésével párhuzamosan azóta is rendszeresen érkeznek az amerikai csoportok, hogy segítsenek a bibliaiskola megszervezésében, a teológiai tudás bővítésében. Az első idők elképzelései szerint csak kárpátaljai romák részére szervezték volna a képzéseket, az iskolát, ezt azonban idővel nem tartották elegendőnek. A magyarországi programban így ma már részt vesz tíz kárpátaljai, tíz partiumi és tíz kelet-magyarországi roma gyülekezeti vezető, lelkipásztor: ezzel alakult ki a diákok csoportja.  Az első szemináriumot 2013-ban szervezték meg, a résztvevők évente háromszor találkoznak és három éven át tart a képzés, a pásztorok annak zárásával kapnak diplomát. 

A szemináriumok egy hete alatt általában két  tantárggyal foglalkoznak. Úgy van felépítve a tanterv, hogy három év után mindennapi tevékenységükben könnyebben boldoguljanak, a felmerülő kérdésekre helyes választ adjanak és biztos tudás birtokában erősödjenek meg a roma pásztorok, gyülekezeti vezetők abban a hitükben, hogy tetteiken ott van Isten áldása. Három kultúra ötvöződik a misszióban:  a magyar, a roma és az amerikai. Fellegi Kató hangsúlyozta, hogy a nagy közös "alap", amire építenek, az a hitük és az Isten. Bár a résztvevők különbözőek, mindannyian Isten fiai, akiket az Úr egyformán szeret és számukra ugyanúgy feladatot ad: márpedig a legnagyobb feladat, hogy hirdessék az Ő Igéjét és tegyék tanítványává az embereket Kárpátalján, a Partiumban és  a kelet-magyarországi, elsősorban romák lakta településeken. 

RELATED NEWS

Megújult két oktatóterem Csádban, megtörtént az átadás

N'Djamena - A Hungary Helps Program és a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével két oktatóterem is megújult Csádban.

Látásjavítás modern eszközökkel, magyar szakértelemmel

N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat a csádi projektek folytatásaként május 21-én elindította az optikusképzést. A tréning célja, hogy a látszerészet területén dolgozó helyi szakembereknek bemutassák a modern technológiára épülő szemvizsgálat és a különböző típusú szemüveglencsék és a szemüvegkészítés aktuális technikai alapismereteit.

Szakemberképzés és egészségügyi segítségnyújtás Csádban

N'Djamena ¬ Többoldalú együttműködés keretében a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei is részt vettek az elmúlt hetekben Csádban lezajlott orvos-humanitárius misszióban.

Lap tetejére