Huszonkét évünk a terepen: augusztus 19-e a Humanitárius Világnap
Author: Főadmin Date: 2018. augusztus 18., szombat 14:48
Budapest – Az ENSZ határozata alapján 2008 óta augusztus 19-én ünnepeljük a Humanitárius Világnapot, amikor a világ azok előtt tiszteleg, akik a humanitárius ügyek szolgálatában szakemberként, aktivistaként, önkéntesként dolgoznak. Idén a megemlékezések azokra a civilekre is felhívják a figyelmet, akik elszenvedői egy-egy krízisnek.
A Humanitárius Világnapot az ENSZ közgyűlése hozta létre eredetileg azok emlékére, akik 2003. augusztus 19-én a bagdadi Canal Hotelben történt bombamerényletben vesztették életüket. A támadásban 22-en meghaltak és több tucatnyian megsebesültek, az áldozatok közül 18-an az ENSZ munkatársai voltak. Köztük volt Sergio Vieira de Mello, az ENSZ főtitkárának különleges képviselője, az UNHCR korábbi munkatársa is.
A Humanitárius Világnap céljai közé tartozik az is, hogy világszerte felhívja a figyelmet az aktuális humanitárius problémákra és kihívásokra, közöttük a segélyprogramok munkatársait fenyegető veszélyekre, a segítségre szorulók elérését akadályozó tényezőkre, valamint az élelmiszerárak emelkedéséből, a bizonytalan piaci helyzetből, a vízhiányból és a klímaváltozásból adódó egyre összetettebb körülményekre, amelyek megnehezítik a segélyprogramok lebonyolítását.
A világnap alkalmából széleskörű nemzetközi kampányt indítottak, amelyben a Külgazdasági és Külügyminisztérium is részt vesz: a tárca 2018. augusztus 17-én, pénteken „Életünk a terepen” címmel szakmai rendezvényt tartott, amelynek egyik előadója Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója volt.
A Baptista Szeretetszolgálat – 22 éve a terepen
Mára széles körben ismertté vált az 1996 áprilisában alakult szervezet sokrétű segítő munkája. A Baptista Szeretetszolgálat a Karitatív Tanács tagjaként mára Magyarország egyik legnagyobb segélyszervezetévé vált, amely intézményein keresztül naponta mintegy 20 ezer embernek nyújt segítséget. Ezt a felelősségteljes munkát közel háromezer munkatárs és több száz önkéntes végzi országszerte és a világ számos országában. A baptista segélymunkások – bár a szervezet tevékenységének túlnyomó részét a magyarországi rászorultak érdekében végzi –, a megalakulás óta eltelt több mint két évtizedben számos háborút és természeti katasztrófa sújtotta övezetet jártak meg Afganisztántól Csecsenföldig, Srí Lankától Indonéziáig. A szervezet egyik helyi önkéntese Grozníjban életét áldozta feladatának teljesítése közben, de az életveszély szinte állandó főszereplője volt a küldetések teljesítésének.
A Baptista Szeretetszolgálat megálmodója és máig elnöke Szenczy Sándor lelkész. Az alapító okiratban is rögzített cél, hogy Jézus Krisztus szeretetparancsa alapján segítsünk a rászorulókon itthon és külföldön származástól, nemzetiségtől, vallástól és bőrszíntől függetlenül. Törekvésünk, hogy a rábízott feladatokat „Hittel és szakértelemmel” végezzük. Magyarországon elsőként indítottuk el és honosítottuk meg a segélyezés és adományozás olyan formáit, mint például a jelképes örökbefogadás, az adományok elektronikus nyomkövetése, vagy a védett házak fenntartása az emberkereskedelem áldozataiért.
A média híradásaiból legszélesebb körben a hazai és a külföldi katasztrófáknál nyújtott gyors és szakszerű segítségnyújtásunkról ismernek bennünket. A HUBA Rescue 24 speciális mentőcsapat a világ bármely válságövezetében 24 órán belül képes megkezdeni a segítségnyújtást. A Baptista Szeretetszolgálat az elmúlt több mint két évtizedben a világ 30 országában több százezer rászorulón segített. Így épült fel a cunamit követően árvaház Srí Lankán, vagy a földrengés után Haitin. Ezek az intézmények máig segítik a szükségben lévőket. A folyamatos segítségnyújtáshoz szükséges források zöme a szeretetszolgálat „Fogadj örökbe” elnevezésű támogatási programján keresztül magyar adományozók támogatásából érkezik. A szervezet egy nemzetközi mentőcsapatot is koordinál, a Baptist World Aid Rescue24 International Team-et.
A Baptista Szeretetszolgálat 1997-től vesz részt a mozgáskorlátozott gyermekek rehabilitációjában és segélyezésében azáltal, hogy aktívan segíti a társadalomba való integrációjukat itthon és külföldön. A szervezet nemzetközi irodája több globális kérdésekkel, társadalmi érzékenyítéssel foglalkozó program megvalósításában is részt vett az elmúlt évtizedben itthon és külföldön egyaránt. Több mint 10 éve elkötelezetten küzdünk az emberkereskedelem ellen. Lépéseket teszünk a megelőzésért, védett házakban biztosítjuk az áldozatok védelmét, ellátását, képviseljük érdekeiket, segítséget nyújtunk – a külképviseletek és nemzetközi szervezetek felkérése alapján – a külföldön rekedt áldozatok hazajuttatásában.
A Baptista Szeretetszolgálat hazánk egyik legnagyobb egyházi fenntartójaként az oktatási intézmények átvétele mellett a jószolgálati tevékenységgel összhangban a szegények és rászorulók megsegítése érdekében döntött a szociális közfeladatok ellátásáról. A saját alapítású intézmények mellett jelentős számban az önkormányzatoktól és más fenntartóktól átvett ellátásokkal is bővült a szolgáltatási paletta.
A hajléktalanellátás területén az ország egyik legnagyobb fenntartójaként 800 állandó és további 250 krízis férőhellyel gondoskodunk a fedél nélkül élő emberekről. A szeretetszolgálat által működtetett szociális konyhák, népkonyhák, mobil népkonyhák szintén több ezer rászoruló számára biztosítanak napi egyszeri meleg ételt. És még néhány programról, korántsem a teljesség igényével: a szervezet 2013 óta foglalkozik nyílt örökbefogadás közvetítésével. Az ország több pontján nyitottunk olyan Baptista Pontokat, amelyek révén a térség szociálisan rászoruló családjainak nyújtunk segítséget. A Baptista Szeretetszolgálat sokrétű tevékenységének országszerte ismert része a 2003 óta a Cipősdoboz Akció, amely az ország egyik legnagyobb karácsonyi karitatív kezdeményezése.
A Baptista Szeretetszolgálat vezetői, munkatársai és önkéntesei tudják, hogy a Humanitárius Világnap bár őket is köszönti, nem elsősorban róluk, sokkal inkább a segítséget kérő, támogatásra váró elesett emberekről szól. A megemlékezés napja tehát egyben alkalom eredeti döntésünk megerősítésére: az elért eredmények ismeretében sem dőlhetünk hátra, hiszen dolgunkat még nem végeztük, nem is végezhettük el. Az alapító okiratban lefektetett irányelvek szerint kell tovább végezni feladatainkat. Hittel és szakértelemmel.
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.