X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Hazaérkeztek munkatársaink, de a libanoni program folytatódik

Author: Főadmin Date: 2020. augusztus 15., szombat 13:40

 

Rendhagyó módon, skype, illetve telefonkapcsolattal számolt be libanoni tapasztalatairól a sajtónak pénteken délben Dr. Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke és Pavelcze László veszélyhelyzet-kezelési igazgató.

 

Jelen volt Gál Dávid ügyvezető igazgató is. Erre a megoldásra az újságírók biztonsága miatt volt szükség, mert a találkozó időpontjáig még nem érkezett meg a két segélymunkás második vírustesztjének negatív eredménye.(Azóta egyébként már igen.)

 Az alábbiakban a Magyar Távirati Iroda tudósítását idézzük:

"Budapest, 2020. augusztus 14., péntek (MTI) - Tízmillió forint értékű humanitárius segélyt szállított a katasztrófa sújtotta Bejrútba a Baptista Szeretetszolgálat - közölte a szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója pénteken Budapesten, a hazatérésüket követő sajtótájékoztatón.

Pavelcze László közölte: gyógyszerekkel, kötszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve helyben vásárolt élelmiszer- és gyógyszercsomagokkal segítették a károsultakat.
Azt tapasztalták - mondta -, hogy az egészségügyi ellátás jól működik a városban, a sérülteket néhány nap alatt ellátták.
Közvetlen orvosi segítségre tehát már nem volt szükség, viszont részt vettek a már ellátott sérültek újrakötözésében.
Szilágyi Béla, a szeretetszolgálat elnöke arról számolt be: kiérkezésükkor azt tapasztalták, hogy a várost két - két és fél kilométeres körzetben érintette a robbanás. Megsemmisült az a kikötő, amelyen keresztül az áruk 80-85 százaléka érkezik Libanonba.
Azért döntöttek az élelmiszercsomagok osztása mellett, mert a kikötő leállása következtében jelentősen megdrágultak az élelmiszerek - tette hozzá.
Elmondta: terveik között szerepel egy újabb 10 millió forint értékű humanitárius segély eljuttatása Libanonba, illetve 10 millió forinttal támogatni kívánják egy a robbanásban megrongálódott iskolaépület helyreállítását.
Gál Dávid a szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója megemlítette: a kéttagú delegáció kiutazása előtt felajánlották egy 12 tagú mentőcsapat segítségét Libanon budapesti nagykövetségének, ám közölték, hogy kutyás mentőkre már nincs szükség.
Ebben a helyzetben döntöttek a humanitárius segély eljuttatása mellett - mondta az ügyvezető.
A libanoni fővárosban augusztus 4-én történt hatalmas robbanás, amelyben több mint 2700 tonna, a kikötőben évek óta, különösebb óvintézkedések nélkül tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe. A katasztrófában százhetvennyolcan meghaltak és mintegy hatezren megsebesültek."

 

Amióta megtörtént a robbanás, a Baptista Szeretetszolgálat a 1355-ös adományvonal (hívásonként 300 Ft.)  tárcsázásával és pénzbeli felajánlásokkal a 13555555-55555555-55555555-ös bankszámlaszámra „Libanon” közleménnyel gyűjt a tragédia elszenvedőinek érdekében.

RELATED NEWS

Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja

N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.

Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői

Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.

A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot

Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.

Lap tetejére