X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Bozóttűzként terjed az ebola Sierra Leonéban

Author: Főadmin Date: 2014. október 07., kedd 12:09

Bozóttűzként terjed az ebola Sierra Leonéban: óránként öt új fertőzést regisztrálnak, és a szakértők arra számítanak, hogy ez a sebesség a duplájára gyorsulhat a hónap végéig. A Save the Children nemzetközi segélyszervezet szerint a múlt héten 765 új esetet regisztráltak a nyugat-afrikai országban, miközben összesen mindössze 327 kórházi ágy áll rendelkezésre a fertőzöttek kezeléséhez. A humanitárius szervezet szerint a járvány rémisztő terjedése miatt az orvosi készletek kimerültek, és a helyzet azzal fenyeget, hogy összeomlik az amúgy is sérülékeny és elégtelen egészségügyi infrastruktúra. A fejlett világ segélyezési ígéretei ellenére a helyi egészségügyi készletek gyakorlatilag mindenből kifogytak: még a legegyszerűbb lázcsillapítóból vagy gumikesztyűből sincs elég.

Füredi Kamilla Kispestről indult el segíteni a rászorulóknak. A rendszerváltás után ő volt az első magyarországi baptista misszionárius, aki Afrikába ment. Kilenc éve dolgozik Sierra Leonéban, és hazaküldött leveleiben rendszeresen tájékoztatja hittársait az ottani életről. Beszámolt például arról, a helyiek hogyan készítenek időtálló, napon szárított téglát a hangyabolyokból, és arról is, a polgárháború idején hogyan kínozták a katonák a civileket – egy idős férfi lábáról például az összes bőrt levágták, és otthagyták vérezve a földön. A bácsi csodával határos módon túlélte a támadást. Tavalyelőtt szeptemberben így írt munkatársa megnősüléséről: „Mohamed, aki az autómat tartja karban, feleséget hozatott magának Conakryból. Ebbe én is besegítettem anyagiakkal, a nősülés nem könnyű ügy Afrikában. El kellett küldeni a menyasszonypénzt, ajándékokat, úti költséget a lány családjának. Mohamed családja Guineé-ban él, ők rendezték el a két család között a tradicionális házasságot. Azután feltették a poda-podára (helyi transzport) Salimatut, a menyecskét és Mohamed húgát. Majdnem elsírtam magam, amikor kimentünk értük a makeni állomásra, és megláttam a kis batyut, amivel a menyasszony megérkezett. Én ha csak Freetownba megyek egynéhány napra, több cuccot szoktam magammal vinni.”

 

 

Az ebolajárvány kitörése óta nem írt levelet, de telefonon elérték őt a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai. Makeni településen lakik, ahol az iskolák bezártak, három napja kijárási tilalom van, még vízért sem mehetnek az utcára. A zárt udvarban lévő kút vizét is csak klórozva lehet fogyasztani. A harmincfős közösség soraiban is volt már haláleset a járvány miatt, és a misszionáriusnő elmondása szerint az volt a legborzasztóbb, hogy el sem tudtak búcsúzni a halottól: jött az „ebolásautó”, feldobták a platóra a testet és elvitték. Gyógyszer nincs, de a kórházba bekerülő fertőzöttek közül ötven százaléknál többen túlélik a betegséget.

Patrick Turay, a Makeni városban működő Szentlélek Kórház orvosa a The Guardiannak nyilatkozva arról beszélt: hiány van mindenből, a holttestek szállítására használt hullazsákoktól a betegek fekhelyéül szolgáló matracokon át a fájdalomcsillapító tablettáig. A lap által biztosított nyilvánosságot felhasználva arra kérte az olvasókat, küldjenek nekik orvosi fertőtlenítő szereket, kézfertőtlenítő gélt, szemeteszsákot és gumicsizmát a védelmi felszerelés mellé. Az orvos szerint a helyi fertőzötteket egy ideiglenes központban őrzik, mielőtt a kétórányi távolságra lévő Kenema település speciális kórházába szállítják őket. A helyzet kezd teljesen kétségbeejtővé válni, mert hiába jelzik új fertőzöttek érkezését, a központ már nem tud több beteget fogadni, így az emberek ellátás nélkül maradnak. „Ha nem tudjuk fenntartani a betegek izolálását, elveszítjük a kontrollt” – fejtette ki Patrick Turay.

A település helyzete azért is aggasztó, mert nagyon messze van a libériai határtól, ahol a vírus először felütötte a fejét az országban. A város egyébként Bombali körzet központja, és a megyét – négy másikkal egyetemben – karantén alá helyezték a hatóságok, így a speciális intézkedés már kétmillió embert érint.

A héten egyébként a kormánynak egy nyilatkozatot kellett kiadnia, miután az emberek ünnepelni kezdték, hogy véget ért a járvány. A félreértés annak volt köszönhető, hogy Makeni egyik izolációs központjából hazaengedtek pár ebolagyanúval ott tartott embert, miután negatív laboreredményeik lettek.

 

 

Sierra Leone elnöke nemrég levelet írt Tony Abott ausztrál miniszterelnöknek, azonnali segítségét kérve. Ernest Bai Koroma orvosi személyzetet és olyan logisztikai szakembereket kért, akik gyorsan tudnak kórtermeket építeni. Az elnök beismerte, hogy országa egészségügyi kapacitását meghaladja a járvány, és nemzetközi segítség nélkül nem tudják felkutatni, izolálni és kezelni a fertőzötteket. Megemlítve az ausztrál katonaság részvételét a Fülöp-szigeteki Haiyan tájfun utáni mentésben, Koroma levelében kifejtette: „amennyiben az önök hadserege felépítene legalább három százágyas létesítményt Sierra Leonéban a fertőzöttek izolálására és kezelésére, ezzel potenciálisan több ezer emberi életet mentene meg, hiszen akkor a betegek nem fertőznék meg a rokonaikat és szomszédaikat.” A múlt héten egyébként Ausztrália külügyminisztere újabb tízmillió dolláros segítséget ígért az afrikai országoknak az ebola megfékezésére. Elgondolkodtató adat, hogy a fertőzés által leginkább érintett országokban – Libériában, Sierra Leonéban és Nigériában – eddig kétszáznál többen haltak meg az egészségügyi személyzet tagjai közül.

 

 

Szombaton rövid levelet kaptam a Tonko Limba-i baptista misszió vezetőjétől, Titus Kamrától. A megrázó írásban arról számolnak be: szeptember huszadikán a közösség egyik elöljáróját megfertőzte a vírus, és a férfi két nap múlva meghalt. A követező napon elhunyt a felesége is, aki időközben szintén megfertőződött. Egy héttel később meghalt a fiuk és a vezető anyósa, így két hét alatt a család négy tagját vitte el az ebola. Egyik fiú és a kisebbik lánytestvér pedig karanténban vannak, összezárva a biztosan fertőzöttekkel. A falu, ahol éltek, szintén le van zárva, a bent rekedt emberek éheznek. A hétvégén egyébként egész Kambia körzetet karantén alá helyezték a hatóságok, mert nagyon megemelkedett a fertőzöttek száma. „A helyzet reménytelen, imádkozzatok értünk és azért, hogy ez a halálos kór ne tegye tönkre az országot” – fejezte be levelét a lelkész.

A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat gyűjtést indított az ebolajárvány áldozatainak megsegítésére (számlaszám: KDB Bank 13555555-55555555-55555555, „Ebola” megjelöléssel, vagy hívni lehet a 1355-ös adományvonalat, és így hívásonként 300 forinttal segíthetünk), és a napokban saját embereivel gyógyszereket, orvosi eszközöket és fertőtlenítőszereket küld az országba. Szenczy Sándor elnök lapunknak elmondta: információik szerint a térségben élőknek óriási gondot jelent a tisztító- és fertőtlenítőszerek mellett az ivóvíz és az élelmiszer-ellátás is. Mivel a terület karantén alatt áll, a segélyszállítmányok egyre nehezebben jutnak el a térségbe. A baptisták ötezer dolláros adománnyal csatlakoztak a magyar kormány segélyakciójához is.

 

(Forrás: mno.hu)


RELATED NEWS

Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja

N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.

Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői

Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.

A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot

Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.

Lap tetejére