Amerikai egészségügyi csoport járt Ukrajnában
Author: Főadmin Date: 2015. augusztus 24., hétfő 12:14
Hat napig dolgozott Nagydobronyban, Pósaházán, Ráton és Botrágyon tizenkét amerikai, Észak-Karolinából, ottani baptista gyülekezetekből érkezett ápoló, nővér és gyógyszerész: munkájukat a Baptista Szeretetszolgálat öt munkatársa és hat tolmács önkéntese segítette. A településeken a betegfelvétel és a vizsgálat után gyógyszerrel láttak el olyanokat, akik az ilyen segítségnyújtás nélkül az Ukrajnában kialakult gazdasági krízishelyzetben másként egyáltalán nem kapnának egészségügyi ellátást. Elsősorban szív-, érrendszeri, bőr- és ízületi betegségek a jellemzőek a kárpátaljai mélyszegénységben élők körében. Az amerikai szakemberek a Baptista Szeretetszolgálattal való hagyományos együttműködés jegyében naponta 120-130 gyereket, férfit és nőt, vagy idős embert láttak el: a legfiatalabb egy 3 napos baba, a legidősebb egy 87 éves férfi volt.
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.