A látogatásból barátság, a barátságból támogatás született
Author: Főadmin Date: 2016. augusztus 12., péntek 14:02
Torockó Fehér megyei egykori bányászváros a Székelykő hármas csúcsa alatt, lakói betelepült székelyek. A település Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja. Ott jártak még májusban kirándulni a seregélyesi baptista általános iskola hetedikesei (azaz Fejér megyeiek jártak a Fehér megyeieknél), akik meglátogatták a helybéli Kis Szent Teréz gyermekotthont is, amely Böjte Csaba ferences rendi szerzetes hálózatának, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeinek egyike. Sajtos József, a seregélyesi iskola igazgatója elmondta, a fél órásra tervezett vizit végül órákig tartott, az erdélyi székely árvák és a szerencsésebb sorsú magyarországi fiatalok jól megértették egymást, barátságok is szövődtek. A seregélyesiekre nagy hatással volt mindaz, amit láttak és tapasztaltak, megindította őket a torockói árvák élete, lelki gazdagsága, anyagi szegénysége. Hazatérve eldöntötték, ahogyan tudnak, segítenek: egy erejükhöz mért, szerényebb segélyszállítmány összeállítását és útnak indítását határozták el. Az osztályfőnök, Bíróné Berki Ilona az elképzelést valóssággá változtatta.
A gyerekek édességet gyűjtöttek és csomagoltak, az iskola elsősorban tisztítószereket és élelmiszereket küldött, az adományt pedig a Baptista Szeretetszolgálat egészítette ki oktatási segédeszközökkel, tartós élelmiszerrel. A szállítmányt nemrégiben juttatta el a helyszínre Sajtos József igazgató, akit családja kísért el az útra. Az intézményvezető hazatérve beszámolt arról, hogy a kapcsolat az átadással nem zárult le, a seregélyesiek meghívták a hátrányos helyzetű torockói ifjakat a Pelikán-ház Erdei Iskolába, ahol szállást és étkezést biztosítanak nekik táborozásuk idejére. A kedves meghívó a szeptembertől kezdődő tanévre szól.
RELATED NEWS
Szülésznők képzésével folytatódik a Szeretetszolgálat csádi programja
N'Djamena - A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai folytatják csádi humanitárius programjukat. Ez már nem az első afrikai ország, ahol támogatást nyújt a segélyszervezet, amely a külföldi programok végrehajtásával párhuzamosan tevékenységének kilencven százalékát továbbra is magyarországi szociális és oktatási intézményekben végzi.
Humanitárius képzés előadói voltak a Baptista Szeretetszolgálat vezetői
Lagos – A magyarországi Baptista Szeretetszolgálat vezető munkatársai – Dr. Szilágyi Béla elnök, Gál Dávid ügyvezető igazgató és Szabó Márk segélyakció koordinátor – július 5-től 7-ig a nigériai Lagosban, a texasi Baylor Egyetem szakembereivel együttműködve sikeres posztgraduális képzést hajtottak végre.
A Baptista Világszövetség tagjainak sorába választotta a magyarországi Baptista Szeretetszolgálatot
Lagos – A nigériai Lagosban tartott ülésén a Baptista Világszövetség Főtanácsa nemrégiben egyhangúlag tizenhárom új tagot hagyott jóvá, ezzel a szervezet teljes tagsága 134 országot képviselve 266-ra emelkedett. Az új tagszervezetek közül tíz afrikai, ám a tagsággal elismerték az idén 28 éves magyarországi Baptista Szeretetszolgálat tevékenységét is.