X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Újabb támogatás a déli határon szolgáló katonáknak

Author: Főadmin Date: 2016. július 21., csütörtök 11:29

 

A több mint száz katona részére elegendő  támogatás ez alkalommal naptejből, szúnyog- és kullancsriasztóból, Béres C és Multi vitaminokból, valamint vízből és gyümölcsléből tevődött össze.  A vitaminok, naptejek és szúnyogriasztók a Mikszáth Gyógyszertár Alapítvány felajánlásaként érkeztek a segélyszervezethez.  A támogatást jelképesen húsz katona vette át, akik az átadás pillanatában láthatóan meghatódtak a szimbolikus ajándékozáson túl azért is, mert ismét tapasztalhatták, hogy gondolnak rájuk és értékelik a haza védelmében végzett szolgálatukat.

A katonák előtt Horváth Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat Tisztelet a Hősöknek elnevezésű programjának koordinátora többek között azt mondta: „Bár tudjuk, hogy ez a támogatás csupán csepp a tengerben, azonban annál nagyobb szeretettel készítettük és adjuk át önöknek.  A program 2015 januárjában indult el azzal a céllal, hogy egyfajta hídszerepet töltsön be a civil társadalom és a katonák, rendőrök, mentők, tűzoltók között és minél jobban elfogadtassa a megbecsülés és a tisztelet kultúráját.  Mint látható, egyre több magánszemély és szervezet szimpatizál a program célkitűzéseivel, amit ma már adott esetben nem csak egy „ facebook like” formájában nyilvánítanak ki, hanem konkrét felajánlás, támogatás formájában is, mint ahogyan ezt tette a Mikszáth Gyógyszertár alapítvány, amelynek a jóvoltából hozhattuk el a vitaminokat és a kozmetikumokat a mai napon.  További célunk a támogatások átadásán túl az, hogy személyes találkozó alkalmával tolmácsoljuk az emberek elismerését és tiszteletét azért a munkáért, amit a katonáink és rendőreink a határon végeznek a haza védelme érdelében.”

Drót László ezredes, parancsnok a katonák nevében megköszönte a támogatást, méltatta a programot és a civilek részéről érkező támogató üzenetet. Az esemény zárásaként csoportkép készült a parancsnoki épülettel szemben álló Bercsényi Miklós szobornál. Az átadáson ott voltak a Promenad.hu és a városi rádió munkatársai is.

(Amennyiben Ön is szeretné támogatni a programot, megteheti a http://www.baptistasegely.hu 

/adomanyozas weboldalon keresztül a „Tisztelet a Hősöknek” menüpontra kattintva.  Segítsen, hogy segíthessünk!)

 

 

RELATED NEWS

Tisztelet a Rendőröknek!

A Tisztelet a Hősöknek program szeretné kifejezni tiszteletét a magyar rendőröknek, akik emberfeletti erőfeszítéssel teszik a dolgukat a migrációs helyzet kezelése során. Tudjuk, hogy a jobb, magasabb színvonalú munkavégzéshez szükséges infrastruktúra hiányos.

Tisztelet a hősöknek díj

A díjra az a honvédelmi feladatokat teljesítő hivatásos katona, hivatásos szolgálatot teljesítő rendőr, mentőszolgálatot teljesítő mentő, vagy katasztrófavédelmi, tűzoltósági szolgálatot teljesítő dolgozó javasolható, aki a haza és az állampolgárok szolgálatában végzett munkássága során olyan kiemelkedő, példamutató, hősies tettet visz véghez, mely méltó a Díjra. Egy olyan személy, aki akár az élete kockáztatása árán is ellátja közfeladatát és különleges tettet hajtott végre.

Természetbeni adományozás

A programot természetbeni adományokkal is (tárgyi adományok, eszközök, szolgáltatások, utaztatás –szállítás, szállás, stb.) is lehet támogatni „Adományozási Megállapodás” megkötésével. Az „Adományozási megállapodást” kötött cégek honlapjukon feltüntethetik a „Tisztelet a Hősöknek” Program Tartós Adományozója, logót és feliratot

Lap tetejére