X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Ajándék a határon szolgálatot teljesítőknek és a katonacsaládoknak

Author: Főadmin Date: 2016. december 25., vasárnap 10:29

 

 A Baptista Szeretetszolgálat 2015 elején Tisztelet a Hősöknek elnevezéssel indított programot a katonák, a rendészeti területen dolgozók, a tűzoltók, a mentősök és a katasztrófavédők, valamint szükség esetén a hozzátartozók megsegítéséért. A program célja, hogy a civil társadalom részéről nagyobb legyen a megbecsülés, hiszen ők azok, akik – ha kell – az életük feláldozásával is megvédik az ország határait, az állampolgárokat, valamint segítséget nyújtanak, tüzet oltanak és a katasztrófahelyzetekben is segítenek. 

Az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelékben szolgálatot teljesítő katonák Algyőn és Hódmezővásárhelyen vehették át a csomagokat. A nagy értékű felajánlást a szeretetszolgálat részéről Horváth Sándor programvezető adta át, aki elmondta: szeretnék a csomagokkal is kifejezni a civil társadalom tiszteletét és elismerését. „Nem ez volt az első, de nem is az utolsó alkalom, amikor ajándékokat hozunk a határon szolgálatot teljesítőknek”, tette hozzá.
A több száz mikuláscsomag a hagyományos édességeken felül energiaitalt és vitaminokat tartalmazott.
Az ünnep előtt osztották szét az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ közreműködésével a Baptista Szeretetszolgálat által összegyűjtött ezer cipősdoboznyi felajánlást katonacsaládoknak.

Az akció országos volt, azonban ezt az ezer dobozt a budapesti gyűjtőpontokról gyűjtöttük össze. A dobozok útja a Cipősdoboz Várból indult, a következő állomás a műveleti központ lett, ahol az ott szolgálatot teljesítők segítettek a különböző alárendelt alakulatok katonáinak – a már előzetesen leadott korosztályok szerinti megosztás alapján – szétosztani. Az ezer dobozt szinte rekordidő alatt, mindösszesen 17 nap alatt sikerült megtölteni”, mondta Horváth Sándor.

 

RELATED NEWS

Tisztelet a Rendőröknek!

A Tisztelet a Hősöknek program szeretné kifejezni tiszteletét a magyar rendőröknek, akik emberfeletti erőfeszítéssel teszik a dolgukat a migrációs helyzet kezelése során. Tudjuk, hogy a jobb, magasabb színvonalú munkavégzéshez szükséges infrastruktúra hiányos.

Tisztelet a hősöknek díj

A díjra az a honvédelmi feladatokat teljesítő hivatásos katona, hivatásos szolgálatot teljesítő rendőr, mentőszolgálatot teljesítő mentő, vagy katasztrófavédelmi, tűzoltósági szolgálatot teljesítő dolgozó javasolható, aki a haza és az állampolgárok szolgálatában végzett munkássága során olyan kiemelkedő, példamutató, hősies tettet visz véghez, mely méltó a Díjra. Egy olyan személy, aki akár az élete kockáztatása árán is ellátja közfeladatát és különleges tettet hajtott végre.

Természetbeni adományozás

A programot természetbeni adományokkal is (tárgyi adományok, eszközök, szolgáltatások, utaztatás –szállítás, szállás, stb.) is lehet támogatni „Adományozási Megállapodás” megkötésével. Az „Adományozási megállapodást” kötött cégek honlapjukon feltüntethetik a „Tisztelet a Hősöknek” Program Tartós Adományozója, logót és feliratot

Lap tetejére