“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Viktorkán segíthet adományával

Author: Főadmin Date: 2017. július 14., péntek 17:01

 

Budapest – A közelmúltban egy családot szörnyű tragédia ért. A fővárosban szüleivel élő 3 éves Viktorka agyhártyagyulladást kapott és csonkolni kellett mindkét kezén az ujjait és mindkét lábát. A Baptista Szeretetszolgálat gyűjtést szervezett a kisfiú jövőjéért. 


 „Viktorka egyik pillanatról a másikra belázasodott, 40 fok feletti volt a testhőmérséklete”, nyilatkozta a történtekről az egyik napilapnak a kisfiú édesapja. Azonnal hívták az ügyeletet. A kórházban közölték a diagnózist: a kisfiú agyhártyagyulladást kapott. Ám az igazi borzalmak csak ezután következtek. „A keringése leállt a lába és a karja egy részén, így elvesztette az ujjait, le kellett azokat vágni. A kezeiben, a combjában és a vádlijában ugyan újraindult a véráramlás, de vannak olyan részek a kezén és a lábán, amelyek elhaltak. Összeroppantunk, amikor kiderült, hogy térdtől lefelé mindkét lábát amputálni kell. Tudom, hogy Viktorért erősnek kell maradnunk.”

– Biztosan olvasni is szörnyű ezeket a sorokat, de csapatunk úgy gondolta, mindent meg kell tenni a kisfiúért, a családért – foglalt állást Baricz Dezső, a Baptista Szeretetszolgálat programvezetője. – Viktorka hosszú rehabilitáció előtt áll és szüksége van plasztikai műtétek sorozatára is. Tudjuk, hogy egyedül hosszú ideig képtelen lesz ellátni magát. A szülőknek minden erejükre szükségek lesz, miközben a megélhetésük is veszélybe került. Jelenleg a család anyaotthonban lakik, mert az albérletüket eladták a fejük fölül.

 

A Baptista Szeretetszolgálat gyűjtést szervezett Viktorka érdekében. A segíteni szándékozók adományait az alábbi számlaszámra várjuk: UniCredit Bank 10918001-00000061-69770006.

A közlemény rovatba ezt írják: „Viktorka művégtagok”.


 


RELATED NEWS

Európai baptista vezetők a Baptista Szeretetszolgálatnál

Törökbálint, Velence, Székesfehérvár, Pákozd - Az oktatás, a speciális mentés, a szociális és a logisztikai munka egy-egy fontos szeletével ismerkedtek meg azok a vendégek, akik pénteken délután fővárosi programjukat kiegészítve több Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott intézményt és szervezetet is meglátogattak.

Megállapodást kötött az MKI, a baptista egyház és a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - Együttműködési megállapodást kötött a Magyarságkutató Intézet (MKI), a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat hétfőn.

Felkészülten földön, vízen, de még a levegőben is!

Dunakanyar – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei az elmúlt napokban mindent megtettek azért, hogy felkészülten fogadhassuk a Duna tetőzését.

Lap tetejére