Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.   

János a Baptista Egyházi Módszertani Központ önkénteseként tegnap meglátogatta a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront Menedék szolgálat kőbányai hajléktalanszállóját, hogy érzékenyítő foglalkozást tartson a fedél nélkül élőknek, olyan nőknek és férfiaknak, akik mostanában, vagy már egy jó ideje az élet árnyékos oldalán járnak.

– Érzékenyítek, másként mondva szemléletet formálok – mondta nekünk sötét napszemüvegben, kezével a fehér botot markolva. – Ez azt jelenti, hogy súlyos látássérültként bemutatom ép embertársaimnak, miként élek, hogyan közlekedek a fehér bot használatával, hogyan használom a számítógépet egy szoftver segítségével, elmesélem, miként tanultam meg például ruhát hajtogatni, késsel és villával enni. Hoztam magammal egy könyvet is, amely Braille írással készült. A mindennapi életemet mutatom be a látó embereknek, itt éppen a szeretetszolgálat szállóján élő hajléktalanoknak.

Hajner János a Baptista Szeretetszolgálat Bánya utcai hajléktalanszállóján

A 38 éves János Tatán, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének ottani intézetében él. Egyedül lakik egy szobában, mert mint mondja, nem gondolkodik családalapításon, szerinte az épek nehezen fogadnák el őt igazi társnak. János 6 hónapos koraszülöttként, 1100 grammal Budapesten jött a világra, ezért inkubátorba került, és az akkor fellépett rendellenességek miatt súlyosan megsérült a szeme. Azonban egy vastag szemüveggel egészen 9 éves koráig még látott, azonban egy rossz folyamat végén levált a látóideg a szemében.

– Az ilyen szemléletformáló foglalkozások hatására szerintem lassan, de biztosan haladunk pozitív irányba, egyre inkább elfogadottá válnak a sérült emberek – vont mérleget ennyi sötétségben eltöltött év után. – Egy hajléktalanszállón, ahol nehéz sorsú emberek élnek, az is cél, hogy lássák, miként lehet kitörni egy nehéz élethelyzetből. Szeretném minél jobban inspirálni őket.

Jánostól választ kértem arra, ami sokakat foglalkoztat, de amire csak kevesen mernek rákérdezni. Szerinte annak nehezebb, aki látott már valaha, vagy annak, aki vakon született? A kérdésre nyugodt természetességgel reagált.

– Úgy gondolom, nekem jobb, hogy láttam, mert vannak emlékeim. Szerintem jobb ez így. Színekre, alakokra emlékszem, arra például, hogy miként néz ki egy ház, egy fa, ilyesmi. A már meghalt szüleim, a húgom és az öcsém arcát is látom magam előtt.  

Az is cél, hogy lássák, miként lehet kitörni egy nehéz élethelyzetből

Jánosék eleinte a fővárosban, Budán éltek, aztán elköltöztek Somogy vármegyébe, a Balaton közelébe. János ma már a tatai református gyülekezetnél tevékenykedik napi két órában és a Baptista Teológiai Akadémia első évfolyamos nappali hallgatója, ahol szociális lelki gondozónak tanul. Azaz a mások segítése nála rövidesen élethivatássá válik.

A foglalkozás után arról beszélgettünk, mennyire hullámzik a kedve, mi tartja benne a lelket a nehezebb napokon. Kiegyensúlyozottnak mondta magát, hiszen hívőként rendszeresen olvassa a Bibliát, eljár a református istentiszteletekre. Szeretettel emlékezik arra, hogy általános iskolás tanulóként egy holland hitoktató segítette az útkeresésben, ő kísérte el a konfirmációig. 

János a Baptista Teológiai Akadémia hallgatója, szociális lelki gondozónak tanul

Már magunk mögött hagytuk a Baptista Szeretetszolgálat Bánya utcai hajléktalanszállóját, úton voltunk a Kelenföldi Vasútállomásra, ahonnan János vonata Tatára indult. Búcsúzóul megkérdeztem: melyik számára a legkedvesebb bibliai történet? Az, amelyik a legtöbbet segítette világtalan mindennapjait? Ha megeshetett volna ilyesmi, biztosan felcsillan a szeme, de a sötét napszemüveg mindent eltakart, amikor válaszolt. A vak Bartimeus meggyógyításának történetét említette, amely az Újszövetségben, Márk evangéliumának 10. fejezetének 46-52. verseiben található meg a legrészletesebben. Bartimeus meggyógyítása Jézus egyik ismert csodája, amikor a jerikói vak koldus a hite által nyerte vissza a látását. 

Amikor Jánost gondolatban keresztek, valójában tébláboló utasok és szendvicsárus üzletek között a vágányokig kísértem, az jutott eszembe: csodát tenni ugyan mi nem tudunk, de az a dolgunk, hogy törekedjünk rá!

Kép és szöveg: Tihanyi Tamás