Ünnepi rendezvény a zene és az idősek világnapja alkalmából
Author: Főadmin Date: 2017. szeptember 11., hétfő 16:40
Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat és a Magyarországi Baptista Egyház szeretettel hívja és várja a zenét szerető szépkorúakat egy előadással egybekötött hangversenyre október 2-án, hétfőn 16 órakor a Nap utcai Baptista Imaházba.
A zenei szolgálatot Tóka Ágoston orgonaművészés a Baptista Központi Énekkar látja el. Vendégünk lesz Tapolyai Emőkepasztoralpszichológus is, aki egy interaktív előadás keretében az életről, a gyógyulásról és a megbocsátásról osztja meg velünk gondolatait. Minden kedves érdeklődőt – korhatár nélkül és felekezeti hovatartozástól függetlenül – szeretettel várunk. A rendezvényre a belépés díjtalan! Az alkalom előzetes regisztráció nélkül is látogatható, ám megköszönjük, ha visszajelzéssel segítik munkánkat, ugyanis nemcsak a fenti programmal, hanem szeretetvendégséggel és egy kis ajándékcsomaggal is szeretnénk a rendezvényre érkező vendégeinket megajándékozni. Cím: Budapest, VIII. Nap u. 40., bejárat a Hock János utca 12. felől.
RELATED NEWS
![](/adat/tartalom/1932/gyorskep/nagykep/4dea1734-c9c3-4e9f-b362-7d275ac8b927.jpg)
Kanadai szakemberek tréningje a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak
Budapest - Kiváló felkészülési lehetőséget nyújtott a Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei számára az a tréning, amelyet a közelmúltban kanadai szakemberek tartottak a budapesti Baptista Házban, a Benczúr utcában.
![](/adat/tartalom/1926/gyorskep/nagykep/448488548_912514717579781_4468962469905560981_n.jpg)
Ünnepség az Akadémián, a Veritas első végzős osztályával
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményeinek családjához tartozó – a közelmúltban Szenczy Sándor álmai nyomán megvalósult – Veritas Collegiate Academy Budapest Gimnázium első végzős osztályának bizonyítványosztó ünnepségét minap méltó helyszínen, a Magyar Tudományos Akadémián rendeztük meg.
![](/adat/tartalom/1922/gyorskep/nagykep/autos-felvonulas-14.jpg)
Autós felvonulás: mintegy kétszáz gyermek a főváros legszebb útjain
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat szerdán ismét, immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg hagyományos autós jótékonysági akcióját.
![Lap tetejére Lap tetejére](/stilus_alap/kellekek/up.png)