Újabb kulturális kirándulás lesz
Author: Főadmin Date: 2017. február 15., szerda 11:49
A Baptista Szeretetszolgálat a „Kulturális kirándulás a fővárosban” program keretében huszonkét hátrányos helyzetű gyermeket utaztatott a közelmúltban Salgótarján környékéről Budapestre. A gyermekek és kísérőik a Dunán horgonyzó Maribelle Szállodahajó felajánlásának köszönhetően három napig csodás környezetben szállhattak meg. Színes programot készítettek elő a szervezők, amelynek során meglátogatták többek között a Parlamentet, a Rendőrpalotát, a Fővárosi Nagycirkuszt és a Csodák Palotáját. Három nap után a gyermekek könnyes szemmel búcsúztak vendéglátóiktól, s akadt, aki így fogalmazott: „Ezeket a napokat sosem fogjuk elfelejteni! Még akkor sem, amikor nagyok leszünk.”
A programsorozat következő részeként február 17 és 19 között érkezik Budapestre a második csoport, ugyancsak 22 hátrányos helyzetű gyermek, ezúttal a Benczúr Hotel vendéglátásának köszönhetően. A fiatalok Tiszaszalkáról jönnek. A tervezett programban szerepel a Rendőrpalota, az Elevenpark, a Parlament, a Duna Palota, a Fővárosi Nagycirkusz és a Csodák Palotájának meglátogatása.
Ha valaki szeretne hozzájárulni a gyermekek öröméhez, programokkal vagy akár egyéb mással, Baricz Dezsőt keresse a 20 8864010-es telefonszámon. A Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány számlaszáma: Unicredit 10918001-00000061-69770006. Közlemény: „Kulturális kirándulás”.

RELATED NEWS
Bővült a gyermekek számára nyújtott baptista szolgáltatási kör
Újabb intézménnyel bővült a Baptista Szeretetszolgálat intézményi családjához tartozó Tábita Alapszolgáltatási Központ, amely így már családi bölcsődei hálózatként fog működni a továbbiakban. Szeptember 22-én ünnepélyes külsőségek mellett megnyitottuk a Győr melletti Rábapatonán a Napocska Családi Bölcsődét.
Támogasd te is a kórházban maradt kisbabák gondozását!
A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés közös adománygyűjtést indított azért, hogy az a körülbelül 300 baba, aki valamilyen oknál fogva a kórházakban rekedt, még jobb ellátást kaphasson.
Kmethy Gergely ügyvezető főigazgató a baptista oktatásról
A Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy fenntartásában működő köznevelési intézmények munkatársai augusztus végén a szigetszentmiklósi baptista imaházban rendezték meg idei tanévnyitó konferenciájukat. Az előadások sorából Kmethy Gergely ügyvezető főigazgatót idézzük.


MENU