Új gyermekhospice ház épül, az alapkövét helyeztük el
Author: Főadmin Date: 2024. május 15., szerda 22:37
A 28 éve alapított Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő Tábitha Gyermekhospice Ház 2011-ben Törökbálinton nyitotta meg kapuit, az intézmény azóta ingyen támogatja a kis betegeket és családtagjaikat. Ma egy új épület alapkövét helyeztük el, amely egyedülálló fejlesztés Magyarországon.
– Ez egy nagyon felemelő pillanat és óriási mérföldkő – mondta a jelenlegi Tábitha-ház alapítója, Galambos László. – Ez nem csak egy épület, amit készülünk felemelni, hanem reménysugár és megnyilvánulás a szenvedő gyerekek és családok felé, akik hozzánk fordulnak segítségért. Az ember egyik legfontosabb, legfőbb tulajdonsága, hogy együtt tud érezni azokkal, akik bajban vannak. Ebben a szellemben épül a második Tábitha-ház. Egy olyan hely lesz, ahol az együttérzés, a törődés, az odafigyelés nem csak ígéret, hanem valóság. Ez a ház lesz az a hely, ahol egyaránt fontosak a szülői könnyek és a gyermeki nevetések, itt otthonra talál mindenki.
Az alapító hozzátette: a falak között nem csak orvosi segítséget nyújtanak majd, hanem olyan otthont teremtenek, ahol a szeretet átölel és ahol minden fájdalmat igyekeznek enyhíteni.
– A mai napot azoknak a családoknak szenteljük, akiknek minden napja küzdelem – folytatta Galambos László. – Tudjuk, hogy a betegség hosszú árnyékot vet, de a Tábitha-házban minden árnyékot megvilágítunk a szeretet fényével. Itt minden új nap arra emlékeztet majd minket, hogy bár a sors kiszámíthatatlan és gyakran nagyon kegyetlen, az emberi szellem, a szeretet ereje képes legyőzni a legnagyobb kihívásokat is. Enyhítheti a szenvedést, amikor az talán mindenkinek képtelenségnek tűnik. Ez a leendő ház egy ígéret: ígéret arra, hogy soha nem vagyunk egyedül, még a legnehezebb időkben sem. Ahogyan azt Szenczy Sándortól tanultam: „Ima, harc, tovább!”
– Megalakulása óta a Baptista Szeretetszolgálat célja az, hogy Jézus Krisztus szeretetparancsa alapján segítsen minden rászorulón, reményt adjon a reményteleneknek, esélyt adjon ott, ahol emberileg már nincs túl sok esély – mondta Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke. – Odaálljon a gyengék, az elesettek, a nincstelenek elé, mellettük legyen emberi életük legkritikusabb pillanataiban. Magyarországon évente sajnos több száz családban megtörténik az, amitől minden szülő a legjobban retteg. Kiderül, hogy gyermeke gyógyíthatónak nem mondott betegségben szenved. Ezek a gyermekek olyan helyzetbe kerülnek, amikor van, hogy a további kezelés csak rontana a helyzetükön. Ilyenkor azzal kell szembenézni, hogy emberi életük ezen a földön hamarosan véget érhet. Nehéz ezt kimondani, felfogni, átélni. A szülők általában gyötrelmes lelki úton jutnak el odáig, hogy ne a lehetetlent igyekezzenek megváltoztatni, hanem szembenéznek a kialakult helyzettel, és abban próbálják megtalálni a méltóságot, sőt, az örömet.
A jelenlegi intézmény több mint tíz éve alatt a gyerekek harmada valamilyen onkológiai, kétharmada valamilyen más betegségben szenvedett. Fontos, hogy a szakszerű orvosi segítség mellett a szülők és a rokonok folyamatosan a gyermekük mellett legyenek, támogatva őket a nehéz küzdelemben.
– Hálásak vagyunk, mert felkészült, tapasztalt szakmai stáb dolgozik azért, hogy összehangolt csapatmunkával sokrétű ellátást tudjunk nyújtani ezeknek a gyerekeknek. Az érkezők között vannak olyanok, akik teljesen meggyógyulhatnak, de betegségük természete miatt fejük felett pallosként ott lebeg a halál réme. A daganatos betegségben szenvedő gyerekek nagy része meggyógyul, de ezt a betegség kezdetén nem lehet biztosan tudni. A ház célja, küldetése, léte egyedülálló Magyarországon. Azon a területen nyújt segítséget, amitől a legtöbben távol akarják magukat tartani, hiszen ez életünk legfájdalmasabb, legérthetetlenebb része: egy gyermek szenvedése. Egy gyermek gyötrő betegsége nyomán rájövünk, mekkora érték az egészség, milyen ajándék egy nyugodtan átaludt éjszaka. A sok történet végén megjelenő halál élesen világítja meg, mennyire drágák és visszahozhatatlanok azok az órák, napok, hónapok és évek, amelyeket egészségben tölthet el együtt a család.
A korábbi létesítményben eddig több mint háromszáz családnak tudtak segítséget nyújtani, százhatvan olyan szülőnek fogták meg a kezét, aki elveszítette gyermekét.
– A mai nap mégis ünnep, a reménység, a méltóság, a szeretet ünnepe, hiszen ezen a helyen a korábbinál is nagyobb létesítmény épülhet, az országban először kifejezetten gyermekhospice ellátás céljára. Olyan épület lesz, amely lehetővé teszi, hogy egy időben több érintett családnak is a segítségére lehessünk és hatékony ápolással több életvégi apartmanban fogadhassuk őket. Az életvégi ellátás mellett azonban azoknak a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő szülőknek is tudunk segíteni, akiknek gyermekük 24 órás, heti hét napos ellátást igényel.
Az 1037 négyzetméteres létesítmény megvalósítása két ütemben történik. Az első ütemben két életvégi apartman, két kétágyas, négy egyágyas szoba, közösségi tér, melegítőkonyha, torna- és multiszenzoros szoba, nővérpult, egészségügyi raktár és egyéb kiszolgáló helyiségek épülnek. A reménybeli második ütemben oktató- és konferenciaterem, szülői és nővérszobák készülnek majd el várhatóan 2025 végére, 2026 elejére. A kormány 480 millió forinttal támogatja a beruházást, de sok cég, vállalkozás, és több száz magánszemély is segít.
– Ahogy egy régi gondolkodó mondta, nem tudjuk átérezni egy másik ember igazságát, ha nincs bennünk szeretet – mondta Elek Sándor, Törökbálint polgármestere. – A megértés és a szeretet kéz a kézben járnak. Mi törökbálintiak olyan összefogó közösségként létezünk, amely megértő, elfogadó, segítő szándékkal fordul mindenki felé. Meghatódva állunk most itt, hiszen rendkívüli, ami történik. Különleges hely lesz az újabb hospice ház, amely nem csupán falakból és téglákból áll majd, hanem ott a szeretet és a gondoskodás lel otthonra. Tudom, hogy a jelenlegi házban dolgozók erőn felüli munkát végeznek, egytől egyig mindannyian. Ez az ünnepség inspiráljon minket arra, hogy szembe tudjunk nézni az élet nehézségeivel akkor is, amikor vihar tépázza az életünket. A támogatásomra a jövőben is számíthatnak!
– Talán öt évvel ezelőtt álmodtunk először erről és nagy öröm, hogy mára eljutottunk az alapkő elhelyezéséig – emlékeztetett Hári Tibor, a Tábitha Gyermekhospice Ház ügyvezető igazgatója. – Egyik oldalon református kórház, a másikon katolikus plébánia: remek helyen tudjuk megvalósítani elképzeléseinket. A társadalom kifejezetten fél, ódzkodik a hospice kifejezéstől, ezért az is feladatunk, hogy tudatosítsuk, mit jelent a gyermekhospice: sokkal több életet, mint halált. A gyermekek egy része mentesítő eljárás keretében kerül hozzánk, azaz a családok védelmét, helyzetének javítását próbáljuk megvalósítani. A társadalomnak szeretnénk megmutatni, hogy az itt lévők nem a halálra, hanem az életre készülnek. Mi baptisták hitből élünk, hitből valósítjuk meg az álmainkat és a terveinket: ez az építkezés is körülbelül így indult el.
Az igazgató hozzátette: részben a kormány segítségével jelenleg a költségvetés kétharmada áll rendelkezésre, a többihez a fenntartó további támogatók segítségére számít.
Sikerült elérni az elmúlt tíz évben, hogy normatív támogatásban részesüljenek a hospice házak, jelentette be az eseményen Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
– Kicsi gyermekekkel küzdelem megtalálni annak az útját, hogy a szenvedésben is ott legyen a szeretet és az öröm. Szeretném megköszönni leginkább az édesanyáknak és az édesapáknak, és leginkább az érintett pici gyermekeknek, hogy erőt és irányt mutatnak a társadalomnak: mert igenis küzdeni kell, vállalni kell minden nehézséget! Senki sem tudhatja, melyik az az óra, melyik az a perc, amikor Isten elé kell állni. De ha van egy olyan keresztény közösség, amely felvállalja, hogy keresztény tanítás alapján segíti ezt a küzdelmet, akkor egészen mások a kilátások, egészen más a küzdelem. A hit erősíti meg a közösséget. Mindenkit arra kérek, figyeljük azoknak a szülőknek az áldozatát és küzdelmét, akiknek sokszor több az öröme és az életigenlése, mint nekünk. Különösen fontos ez most, amikor olyan könnyen lemond az emberiség az életekről. Jön a híradás: öten, ötvenen, ötszázan meghaltak. A vállunkat rándítjuk, mert ez a mindennapok része lett. Háborúk pusztítanak és háborúba visznek fiatalokat teljesen feleslegesen, miközben itt egyes családokért, egyes gyermekekért teszünk meg mindent. Be kell mutatnunk a társadalomnak, hogy az élet mindennél többet ér!
A köszöntők után Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke imádkozott és mondott áldást.
Az intézmény működése és fejlődése a támogatóknak köszönhető. A Tábitha-ház azt hirdeti, hogyha valaki részese szeretne lenni küldetésüknek, és hisz abban, hogy egy igazán nemes cél érdekében cselekszik, segítsen! Az adományokat az alábbi bankszámlaszámra várják: 10918001-00000090-59690008. De van más módja is a segítségnek: pár kattintással bárki támogathatja a gyógyíthatatlan beteg gyermekek ellátását: http://tabitha.hu/product/donation/.
Fotók: Tóth Krisztina
RELATED NEWS
Európai baptista vezetők a Baptista Szeretetszolgálatnál
Törökbálint, Velence, Székesfehérvár, Pákozd - Az oktatás, a speciális mentés, a szociális és a logisztikai munka egy-egy fontos szeletével ismerkedtek meg azok a vendégek, akik pénteken délután fővárosi programjukat kiegészítve több Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott intézményt és szervezetet is meglátogattak.
Megállapodást kötött az MKI, a baptista egyház és a Baptista Szeretetszolgálat
Budapest - Együttműködési megállapodást kötött a Magyarságkutató Intézet (MKI), a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat hétfőn.
Felkészülten földön, vízen, de még a levegőben is!
Dunakanyar – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei az elmúlt napokban mindent megtettek azért, hogy felkészülten fogadhassuk a Duna tetőzését.