“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Tanévnyitó ünnepség a megújult fővárosi baptista középiskolában

Author: Főadmin Date: 2023. szeptember 01., péntek 18:11

 

A megújult „Budapest” Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskola pénteken rendezte meg tanévnyitó ünnepségét. Gál Dávidnak, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatójának bevezetője után Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének elnöke mondott ünnepi beszédet, majd Dr. Szilágyi Béla, a segélyszervezet elnöke köszöntötte a diákokat, szülőket és pedagógusokat. Kiváló sporteredményeik elismeréséül emlékplakettben részesültek az iskola arra érdemes diákjai, a díjakat az oktatási intézmény egykori tanulói, egyben sikeres sportolói nyújtották át: Szellák Szabina és Kollek Bálint Európa- és világbajnoki aranyérmes kajakozók.

A tanévet Jaksa Tibor, az intézmény igazgatója nyitotta meg, majd Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat hitéleti főigazgatója kért áldást a tanítási esztendőre. Az eseményen mások mellett jelen voltDr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai főtanácsadója, Lőrincz Tamás, az akadémia szakmai igazgatója és Dr. Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási főigazgatója is. Az ünnepségen Szabó Balázs gospel zenész énekelt. 


A díjazottak:

Bak Szabó Norina tenisz,  Balázs Éda birkózás, Kerepesi Ákos birkózás, Müller Petra birkózás, Nyikos Veronika birkózás, Terék Gerda birkózás, Zatkó Gergő Mihály birkózás, Zsitozov Mária birkózás, Benkucs Kira Roxána kenu, Sárkány Réka kenu, Mircse Zoltán Iván  kajak, Szegedi Angelina Judit kajak, Szalai Fanni triatlon, Szemző Csillag Virág strandkézilabda, Vas Barnabás Ábel  hegyi kerékpár.

RELATED NEWS

November 24-én, pénteken elindult az idei, sorban a 20. Cipősdoboz Akció

Idén 20. alkalommal szervezi meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, mely mára Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciójává vált. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatjuk el, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerül a fa alá.

Fejlesztés Seregélyesen: épületszárnnyal bővült a Hétszínvirág baptista óvoda

Seregélyes - Új bölcsődei szárnnyal bővült a seregélyesi Hétszínvirág Baptista Óvoda épülete, melyben november elején kezdődhetett az oktató-nevelő munka.

A baptista gimnázium viszonyítási pont a tehetséggondozás területén

Budapest - A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára mondott köszöntőt az Addetur Baptista Gimnázium, Technikum és Szakiskola fennállásának 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen.

Lap tetejére