Szépség a szegénységben: egy ajándék nap lányoknak és asszonyoknak!
Author: Főadmin Date: 2019. január 15., kedd 08:32
A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai ismét álmodtak egy nagyot: szépségnapot szerveznek március 9-én, egy szombati napon Kőbányán, a Baptista Szolgáltató Centrum Maglódi úti telephelyén. Jelentkezz segítőnek!
A rendhagyó rendezvénnyel nőnap alkalmából kívánunk az érintetteknek nem kis örömet okozni. Terveink szerint az érkezőket meglepetéssel várjuk, de elsősorban egyebek mellett lehet majd sminkelni, hajat vágatni, igénybe lehet venni masszőr szolgáltatását is, és aki problémákkal küzd, jó szóra vágyik, meghallgathatja szakavatott előadóink életvezetési tanácsait is.
A jeles alkalomra keresünk olyan lelkes, motivált, lehetetlent nem ismerő önkénteseket, akik a program lebonyolításában bármilyen módon segíteni tudnak. Nagy hasznát vesszük jó állapotban lévő női ruháknak és kiegészítőknek, szépségápolási termékeknek. Várjuk jelentkezését olyan masszőr, kozmetikus, fodrász önkénteseknek, akik jól bánnak ezekkel és akik szívükön viselik a rászorultak sorsát. Adományként szívesen fogadunk termékmintákat, ajándéktermékeket is. Amennyiben úgy érzed, a program lebonyolításában valamilyen formában segíteni tudsz, bátran jelentkezz az alábbi elérhetőségeken:
Tel: 06 20/ 477 30 38
E-mail: kurja.timea@baptistasegely.hu
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.