Segítség a bajban: egy adományozó könyve bevételét ajánlotta fel
Author: Főadmin Date: 2016. május 07., szombat 18:21
Bene Istvánnénak márciusban kellett elhagynia dinnyési otthonát, mert az erős szélben beomlott a ház kéménye és lakhatatlanná vált az épület. A házban az asszony édesanyja halála óta lakott. Először 2013-ban omlott le a kémény, de akkor sikerült helyreállítani a tetőszerkezetet, bár a beázás miatt nem volt benne áram és fűtés sem. A magára maradt Kati néni háza mostanra teljesen menthetetlenné vált. Az asszonynak a Baptista Szeretetszolgálat nyújtott segítséget. Kati néni március óta a szeretetszolgálat velencei házában lakik és nap, mint nap onnan jár munkába. Az asszony fél év múlva mehet nyugdíjba, addig közfoglalkoztatottként dolgozik Agárdon.
Bene Istvánnénak nem volt spórolt pénze és a fizetéséből nem futotta a lakhatási költségekre, most azonban albérletet keres magának, hiszen a kaucióra is megvan a forrás. Pálosfalvi Brúnó nyugalmazott ezredes nemrég bemutatott könyvének bevételét neki ajándékozta, a jótékonykodás így az egész alkotói csapat érdeme. A hőlégballon pilóta „Élni a bátrak életét” című kötete Judák Gyula és felesége, Török Zsuzsa jóvoltából jelent meg, a kiadás pedig Milkovics Eszternek köszönhető.
Kati néni könnyeivel küszködve fejezte ki háláját Brúnó bácsinak és a szeretetszolgálat képviselőjének. Az asszony azt mesélte, sosem volt még hasonló helyzetben, de a tragédia rádöbbentette arra, hogy milyen szerencsés, hiszen jó emberek veszik körül.
Az asszony házát nagy valószínűséggel nem lehet, azaz nem érdemes felújítani. A Baptista Szeretetszolgálat továbbra sem hagyja magára Kati nénit, gyűjtést indítottak számára. Aki segítene rajta, a 11736082 – 20054403 – 00000000-ás számlaszámon megteheti, ha a közlemény rovatba beírja: Bene Istvánné. A könyv bevételének május 6-án, pénteken történt átadásáról a Fehérvár Médiacentrum munkatársai tudósították a nézőket.

RELATED NEWS
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.
Csak a testvére menthette meg a súlyos beteg Dávidka életét
A mindennapok nehéz robotjából szabadította ki a családot nemrégiben a Baptista Szeretetszolgálat remek akciója. Nagylelkű és önzetlen támogatóinknak köszönhetően egy kis üdülésre hívtuk a rászorulókat, közöttük Melindát és gyermekeit, Dávidkát és Melikét is. Történetük igazán szívszorító.


MENU