“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Rendőrségi bemutató, futball és ételosztás a nemzetközi menekültnapon

Author: Főadmin Date: 2016. június 20., hétfő 20:12

 

A rendőrség tartott rövid bemutatót június 20-án, hétfőn délelőtt a gyerekeknek a Baptista Integrációs Központ Menekülteket és Oltalmazottakat Befogadó Családok Átmeneti Otthonában, a Lőportár utcában. Az ifjak sok egyéb mellett megismerkedhettek a rendőrautó berendezéseivel, kipróbálhatták, miként lehet ujjlenyomatot készíteni. A játékos foglalkozás a szórakozáson túl arra is jó alkalmat adott, hogy a nálunk menedéket vagy oltalmat kapott családok fiataljai így a szünidő elején megtanulhatták, milyen veszélyek leselkedhetnek rájuk a mindennapokban, s tudatosodhat bennük – korábbi, esetenként rossz tapasztalataik ellenére – az is, hogy a rendőrtől nálunk nem kell félni. (Kurja Tímea telephelyvezető elmesélte: nemrégiben egy afgán kislány veszett el a metrón, aki aztán megkeresett egy készenléti rendőrt, s ügyesen el tudta neki mondani, hogy ő a „baptista házban” lakik. Így talált haza.)

Hétfőn délután lépett pályára a „Bapti Gyerekek” csapata Fóton, ahol egy egész éven át tartó futballtorna eseményei kezdődtek el. Az UEFA által kiírt pályázat nyomán az Oltalom Egyesület partnereként a Baptista Integrációs Központ nyert lehetőséget arra, hogy részt vehessen az erőpróbán. A mérkőzéseken – amelyek nem a megszokott szigorú szabályok között zajlanak – afgán, etióp és magyar gyerekek játszanak együtt. A fővárosi otthonokban a héten még kézműves foglalkozásokat is tartanak a nemzetközi menekültnap apropóján, mintegy annak folytatásaként.

Az Evangélikus Diakónia Integrációs Szolgálata ugyancsak június 20-án, a nemzetközi menekültnap alkalmából 150 adag meleg ételt és süteményt ajándékozott a Baptista Integrációs Központ Hajléktalanok Átmeneti Szállásán, a Soroksári telephelyen a lakóknak, akik között számos egyedülálló menekült is él. Az ételt a Rózsák terei evangélikus kollégium konyhája biztosította, a sütemények az evangélikus diakónia menekült-bevándorló ügyfelei segítségével készültek el.  

 

 

 

RELATED NEWS

Szeretet Koncert két kárpátaljai gyermekotthon háborús árváiért

Budapest - Nyolc segélyszervezet a magyar zenei élet legnevesebb előadóit kérte fel arra, hogy egy közös jótékonysági koncert keretében művészetükkel hitet tegyenek a béke és a szeretet mellett.

‘YouACT’ Pályázati Közlemény

Örömmel tudatjuk, hogy a ‘YouACT’ pályázati felhívásunkra magas színvonalú pályamunkák érkezetek.

Könyvelőt, gazgasági vezetőt, pénzügyi és gépjárműpark kezelő munkatársakat keresünk

Budapest, Pákozd - Szervezetünk fővárosi vagy pákozdi intézményébe, irodájába keresünk önállóan és csapatban is dolgozni tudó, gyakorlattal rendelkező munkatársakat, teljes munkaidőben.

Lap tetejére