Össznépi játék, zenés színmű született a baptista iskolában
Author: Főadmin Date: 2016. június 16., csütörtök 14:17
Egy rövid jelenetet mutatott be június 16-án, csütörtökön délelőtt a székesfehérvári Országalmánál Szegedi Tamás András (Matyi), Széplaky Géza (Döbrögi) és néhány színésztársa, hogy kedvet csináljon ahhoz az előadáshoz, amelynek bemutatója június 23-án, csütörtökön 21 órakor kezdődik majd a Seregélyesi Baptista Általános Iskola udvarán. Miután Lúdas Matyit a Kákics Együttes zenéje és az Alba Regia Táncegyüttes látványos tánca mellett deresre húzták, Horváth Sándor, Seregélyes polgármestere lépett a mikrofonhoz és a leendő közönség figyelmébe ajánlotta a népi színművet, színpadi zenés produkciót, össznépi játékot. Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere bejelentette, hogy nem csak júniusban Seregélyesen, de ősszel a megyeszékhelyen is tapsolhat majd a nagyérdemű Lúdas Matyi történetének. Kalányos Tamás rendező arról beszélt az újságíróknak, hogy bár a mű számos feldolgozást megért már, mégis igyekeztek valami újat alkotni az eddigiekhez képest. „Hiszek az összefogás és a kultúra mindent túlélő erejében”, jelentette ki akár egy politikus, célozva arra, milyen sokak együttes munkája kellett az eredményes alkotó munkához.
A Lúdas Matyi tehát június 23-án 21 órakor lesz először látható, majd az előadást 24-én, 25-én és 26-án ugyancsak 21 órakor megismétlik. A sajtótájékoztatón, rövid kedvcsináló bemutatón ott volt mások mellett Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Sajtos József, a Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, az alkotás producere, Ferenc Klára díszlettervező és Majoros Róbert, a táncok koreográfusa is. A színpadi mű megszületését Seregélyes Önkormányzata és a Baptista Szeretetszolgálat támogatta.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.