Nemzetközivé nőtte ki magát a Meseszép-mesekép pályázat
Author: Főadmin Date: 2016. május 05., csütörtök 12:06
Hét éves múltra tekint vissza a Meseszép-mesekép elnevezésű meseíró- és illusztráló pályázat, amelyre egyre több hazai és külhoni iskolából érkezett alkotás magyar és az utóbbi három évben már angol nyelven is. A jeligésen beérkezett pályaműveket korcsoportonként bírálta el a hozzáértő zsűri. Ennek idén tagja volt Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója, Szabó Ferencné nyugalmazott könyvtárigazgató, Dr. Szecsei Istvánné gyermekkönyvtáros és Sindel Mihály nyugalmazott művésztanár.
Görömbei Zoltán igazgató köszöntője után Szabó Csaba, a Baptista Szeretetszolgálat oktatási igazgatója üdvözölte a megjelenteket, tőle Révész Szilvia, a zsűri elnöke vette át a szót, aki méltatta a beérkezett pályamunkákat és további alkotásra buzdította a gyermekeket.
Az oklevelek és könyvjutalmak átadása közben az ünnepség résztvevői ízelítőt kaptak a díjazott mesékből a házigazda intézmény pedagógusainak tolmácsolásában. Hangulatos műsorral kedveskedtek az énekesek és a színjátszók, valamint az Ezerjó Néptáncegyüttes Toppantós csoportjának tagjai. A rendezők nagy örömére szolgált, hogy az ország több tájáról, valamint külhoni, romániai és szerbiai testvériskolákból is elfogadták a meghívást és megtisztelték a díjkiosztó ünnepséget. A 18 iskolából összesen 101 magyar és 24 angol nyelvű pályamű érkezett.
A díjazottak, 3-4. osztályosok:
- helyezett: Gonda Viktória (Kunhegyesi Református Általános Iskola és Óvoda)
- helyezett: Dergez Márton (Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Szolnok)
- helyezett: Czeglédi Zétény János (Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós)
5-6. osztályosok:
- helyezett: Apostol Inez (Kunhegyesi Református Általános Iskola és Óvoda)
- helyezett: Várkonyi Dániel (Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola, Budapest)
- helyezett: Bodnár András (Kazinczy Ferenc Baptista Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Nyírbogdány)
7-8. osztályosok:
- helyezett: Schmid Krisztián (Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Törökszentmiklós)
- helyezett: Ézsiás Zsófia (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola)
- helyezett: Csontos Kinga Napsugár (Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós)
Az angol nyelvű meséket Joelle Nye anyanyelvi angol tanár, Gulbert Katalin az idegen nyelvi munkaközösség vezetője és Veresné Csortos Kornélia rajztanár zsűrizte.
Díjazottak:
- helyezett: Göblyös Barbara (Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós)
- helyezett: Nagy Györgyi (II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Téglás)
- helyezett: Feil Theodora (Scoala Gimnaziala „Anisoara Odeanu” Lugoj, Románia)
Különdíjasok:
Bogdan Karolina (Scoala Gimnaziala „Anisoara Odeanu” Lugoj, Románia), Nyíri Dominika (II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Téglás), Czéh Petra (II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola, Téglás).
Különdíjat ajánlott fel Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke és Markót Imre, a város polgármestere.
Különdíjat kapott:
- Kocsis Gergő János (Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium, Szolnok)
- Csajbók Anett (Kazinczy Ferenc Baptista Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Nyírbogdány)
- Sebestyén Dóra (Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Törökszentmiklós)
- Türmer Zsófia (Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Törökszentmiklós)
- Törőcsik Szabolcs (Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda, Törökszentmiklós)
- Kecskés Fruzsina (Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós)
- Csikós Kenza (Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós)
- Pádár Barnabás (Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós)
- Csípő Gréta Csenge - Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium, Kisújszállás
- Kovács Boglárka (Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós)
- Szilágyi Sándor (Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós)
- Récsányi Emese (Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája, Törökszentmiklós)
Görömbei Zoltán igazgató az alábbi pályázókat jutalmazta különdíjjal:
- Szidey Nikoletta Kiara (Kossuth Lajos Baptista Általános Iskola és Kollégium, Kisújszállás)
- Balogh Noémi (Andor Ilona Ének-Zenei Általános és Alapfokú Művészeti Baptista Iskola, Budapest)
- Varga Kata (Győrffy István Katolikus Általános Iskola, Karcag).
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.