“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Negyedszázad szeretet: ünnepelt a Baptista Szeretetszolgálat

Author: Főadmin Date: 2022. december 03., szombat 14:09


A Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat nagyszabású ünnepségen mondott köszönetet a huszonhat éve alapított segélyszervezetért, az idén elhunyt Szenczy Sándor alapító elnök életéért és áldásos tevékenységéért, valamint a Baptista500 év kezdetéért december 2-án, pénteken este a Budapest Arénában, amely két év kényszerű szünet után immár 11. alkalommal adott otthont a baptisták nagy központi rendezvényének.

 

A közös jubileumi ünnep egyben rendhagyó istentisztelet is volt, amelyen Papp János egyházelnök és Szilágyi Béla, a segélyszervezet elnöke mondott igei üzenetet. Papp János kiemelte, Jézus szeretete nélkül nem lehet értékes segélymunkát végezni. Szilágyi Béla köszöntőjében elhangzott: 21. századi, sarkából kifordult, furcsa világunkra az Isten válasza a remény és a mindent megváltoztató, mindent felforgató, mindent meggyógyító szeretet. Negyedszázaddal ezelőtt ezzel a jézusi szeretetforradalommal, egy özvegyasszony ötezer forintos adományával, egy zöldségtárolóból indult el a Baptista Szeretetszolgálat és lehetett részese Isten csodáinak, százezrek sorsfordításának, életváltozásának, sokak megmentésének és oktatásának hazánkban és határainkon túl. A segélyszervezet tevékenységét méltatta beszédében Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya, majd arról szólt, hogy imáinkkal, imaláncok indításával is tennünk kell a jelenlegi nehéz helyzetben a békéért. Fellépett Mező Misi és a Magna Cum Laude zenekar, Pintér Béla és Szabó Balázs, egy 400 fős kórus és Friderika: velük lett teljes a felejthetetlen alkalom. Az esemény fővédnökségét Kövér László, az Országgyűlés elnöke vállalta el.

 Fotók: Levision és Szász Imre

RELATED NEWS

A Baptista Szeretetszolgálat díjakkal ismerte el kiváló munkát végzett kollégáit

Budapest – A Baptista Szeretetszolgálat 2013-ban díjakat alapított azzal a céllal, hogy az általa fenntartott intézményekben dolgozó, kiváló szakmai tevékenységet végző kollégáit elismerje és megköszönje áldozatos munkájukat. Eddig több mint négyszáz munkatárs kapott díjat. A 2024. év elismeréseit április 19-én a Wesselényi utcai imaházban adták át az arra érdemeseknek.

Budafokon mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - A Szeretetszolgálat Hónapja elnevezésű rendezvénysorozat április 14-én sorra került állomásaként a budafoki gyülekezet szeretetteljes közösségében mutatkozott be a Baptista Szeretetszolgálat.

Közeledik a Szeretetszolgálat Vasárnapja!

Budapest - Április 14-én, vasárnap az egyik nagy baptista gyülekezetben egy istentisztelet keretében röviden bemutatjuk/felvillantjuk a Baptista Szeretetszolgálat munkáját, a küldetésünket és hívjuk a gyülekezetet a közös szolgálatra, önkéntességre, támogatásra.

Lap tetejére