Kiemelkedő siker a sakkozó Terbe Julianna eredménye
Author: Főadmin Date: 2017. március 14., kedd 21:16
Graz – Terbe Julianna február 26-án Grazban teljesítette a harmadik női nemzetközi mesteri normát, tehát minden feltétel adott ahhoz, hogy női nemzetközi mesterré váljon.
A sakkozókat élőpontjaik (Élő Árpád elvén alapuló számítási rendszer eredménye) szerint rangsorolják. A tudásszintjüket demonstráló rangok megszerzése komoly feladatokat állít minden sakkozó elé. A WFM (Woman FIDE Master, azaz Női FIDE Mester) és a WGM (Woman Grandmaster, azaz Női Nagymester) között helyezkedik el a WIM (Woman International Master, azaz Női Nemzetközi Mester). E rangok megszerzése több feltételhez kötött. A legnehezebb a három különböző versenyen három norma teljesítése.
Terbe Julianna beszámolója a WIM cím megszerzéséről:
Budapest, 2016. 04. 02 - 12. (12 fős körverseny; 9. kiemeltként 3. helyezés; 11/6,5 pont)
„2004 februárja óta minden hónap első szombatján megrendezésre kerül Budapesten a First Saturday normaszerző és értékszámgyűjtő körverseny. Én az IM csoportban indultam optimistán, hisz erősebbek ellen szeretek igazán játszani. A verseny közepén viszonylag sok ponttal rendelkeztem, de ami a sorsdöntő volt, hogy a 8. fordulóban döntetlent értem el az olasz versenygyőztes ellen, illetve a 9. fordulóban megvertem a 3. kiemelt nemzetközi mester ellenfelemet. Így már nem csak a WIM norma jött számításba, hanem a WGM is! Az utolsó mérkőzés döntött, amit a verseny első kiemeltjével játszottam. Sajnos a döntetlen csak a WIM normához volt elég. Mégis örömmel gondolok vissza erre a tornára.”
Krakkó Open, 2016.12.26-2017.01.04. (104 fő csak az A csoportban; 9/5 pont)
„Ezen a versenyen azért indultunk el Ádámmal (lelki és szakmai segítőmmel), mert a mezőny igen erősnek ígérkezett, és ez nem mindennapos. Mindamellett érdekesnek és hangulatosnak találtuk az ünnepekkel dúsított megmérettetést Krakkó városában. A külvárosban laktunk, ám a napi egy forduló mellett jutott időnk egy kis városnézésre is. A város főtere kifejezetten tetszett, nagyon hasonlít a Kossuth térre. Ott köszöntött ránk 2016 szilvesztere, amit egy szabadtéri koncerten ünnepeltünk.
A torna elején még nem gondoltam a WIM normára, de a verseny közepén már erősen számításba jött. Azonban az utolsó forduló párosítása előtt nagyon kellett szorítanunk, hogy legalább egy IM címviselőt kapjak másnapi ellenfelemnek, különben ugrott a lehetőség a normára. Tehát megint az utolsó forduló döntött a WGM és a WIM címek között. Sajnos kikaptam egy agresszív lengyel támadójátékostól, így csak egy WIM normával, 43 élőponttal és a legeredményesebb női játékosnak járó díjjal gazdagodtam.”
Graz Open 2017.02.20-26. (193 fő csak az A csoportban; 9/4,5 pont)
„A verseny alatt Jennersdorfban laktunk Szentgotthárd csapatkapitányának, Király Ferencnek a jóvoltából, aki nem csak a szállásban segédkezett, hanem a szállításunkban is. Ezúton is köszönet neki és Radnai Ádámnak, mentoromnak! A Jennersdorf-Graz távolság nem csekély, 75 km, ami napi kétszer másfél óra utazást jelentett, így sajnos városnézésre kevés időnk maradt. Az előző hónapi remek teljesítményem miatt már konkrét céllal érkeztem: teljesíteni az utolsó feltételt a WIM címhez. A verseny most is erősnek ígérkezett, és az osztrákokhoz méltóan precízen és pontosan zajlott. Az első három fordulóban két gyengébb ellenfél ellen nyertem, de egy edzett indiai kifogott rajtam. A 4.-8. fordulókban komoly csatákat vívtam erősebb versenytársaim ellen, azonban mindegyik mérkőzés döntetlennel végződött (kétszer játszottam 2 királyig!). Ezután már biztos volt a norma, így az utolsó partit stresszmentesen játszottam, ám ez sem segített a szívós német korosztálytársam ellen.
Összességében egy kellemes hangulatú eredményes versenynek érzem, remélem, legközelebb is lesz lehetőségem a részvételre.
Ez volt az első lépésem a célom eléréséért. A versenyek eredményei mutatják, hogy nem volt messze a WGM norma sem, ez a következő állomás. Kis pihenés után menetelek tovább. Örömmel gondolok vissza az elmúlt időszakra: küzdelmes volt, tanulságos és eredményes. Köszönöm a támogatást indenkinek!”
A kemény munka meghozza a gyümölcsét. Julinak közel 15 éve tölti ki a sakk a mindennapjait. Ez alatt sokszoros országos bajnoki címet szerzett, kétszeres ifjúsági válogatott volt és európai 2. helyezést ért el Blitz kategóriában. A középiskola nagyobb részét magántanulóként végezte, jelenleg programozást tanul a Budapesti Innovatív Gimnázium szoftverfejlesztő szakán. A sakk mellett egyéb táblajátékok tanulásával és oktatásával foglalkozik. Reméljük, kitartása nem lankad és a felnőtt válogatottig meg sem áll. Gratulálunk eddig elért eredményeihez és további sikeres versenyzést kívánunk! – összegzett a Baptista Polihisztor Akadémia.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.