X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Mikulásnapi segélykoncert a Körcsarnokban

Author: Főadmin Date: 2013. december 05., csütörtök 13:18

A délelőtti előadás házigazdája Harsányi Levente, míg a délutáni háziasszonya Demcsák Zsuzsa volt.  A délelőtti fellépők: Bolyki Balázs, Cserpes Laura, Pál Dénes, Szabó Balázs, Mága Zoltán és fia voltak. Délután Cserpes Laura, Gájer Bálint és Mihályi Réka valamint Agárdi Szilvia szórakoztatta az ország különböző pontjairól érkező gyereksereget. A rászoruló gyermekek ezen felül egy kétórás cirkuszi produkciót is láthattak “Mi van a puttonyban?” címmel, valamint a támogatói jeggyel megtekinthették az Égbőlpottyant Mikulás című filmet a Lurdy ház mozijának jóvoltából.


RELATED NEWS

Jubileumi, 25. Mikulásnap a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében

Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat december 4-én, csütörtökön ismét, immár jubileumi, 25. alkalommal rendezte meg Jótékonysági Mikulásnap elnevezésű hagyományos eseményét a Fővárosi Nagycirkuszban.

Komplex szolgáltatás hajléktalanoknak: ismét volt „Több mint ételosztás”

Budapest – Több mint ötszáz nehéz élethelyzetben, jellemzően hajléktalanságban élő, elsősorban kőbányai rászoruló fogadta el november 29-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és mintegy hetven önkéntesének meghívását.

Bizonyíték a jóra: rendben épül az új Tábitha Gyermekhospice Ház

Törökbálint - A közmédia „Jónak lenni jó!” elnevezésű karitatív kampánya hatalmas sikert hozott, amikor tavaly adventkor az akció a Baptista Szeretetszolgálat munkáját támogatta. Az adománygyűjtés célja a segélyszervezet fenntartásában működő új gyermekhospice ház építése volt.

Lap tetejére