X

“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Megnyílt az Anne Frank - Történelem a mának című vándorkiállítás

Author: Főadmin Date: 2014. szeptember 10., szerda 20:33


A Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskolában ma délután megnyílt az „Anne Frank - Történelem a mának” című vándorkiállítás a Holokauszt 70. évfordulója alkalmából.

A kiállítás anyagát az amszterdami Anne Frank Ház állította össze, amely Anne Frank és családja történetét mutatja be annak történelmi kontextusában.

 
Megnyitó beszédében Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke elmondta, hogy a holokausztra emlékezni és a fiatalabb generációkat, a diákokat emlékeztetni emberi kötelességünk.  Anne Frank élettörténete igazán alkalmas arra, hogy elbeszélje a holokauszt történetét, a múlt és a jelen átgondolására bátorítson bennünket. Köszöntőjét Elie Wiesel gondolataival zárta:
 

“Az élet ellentéte nem a halál, hanem a közöny.
”

Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke megnyitó beszédet mond
 
A kiállítás helyszíne: VIK Középiskola, 1078 Budapest, Hernád utca 3., 410-es terem és könyvtár

A kiállítás 2014. szeptember 30-ig ingyenesen látogatható tanári kíséret mellett 14-20 éves diákok számára csoportosan. A baptista fenntartású iskolák számára naponta 9.00-15.00 óra között, előre egyeztetett időpontban. Az iskolánk diákjai vezetik körbe az érdeklődőket. Időpont egyeztetés, és információ: decsi.ibolya@vikiskola.hu e-mail címen.
 

RELATED NEWS

Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak

A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.

Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához

A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!

Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott

Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.

Lap tetejére