Már van hol lakniuk: összefogás Viktorkáért és családjáért
Author: Főadmin Date: 2017. augusztus 28., hétfő 17:55
Budapest – Pesterzsébeten szerény ünnepség keretében adták át azt a bérlakást, amelyben példaértékű összefogás eredményeként élhet ezután egy közelmúltban szerencsétlenül járt család.
A fővárosban szüleivel élő 3 éves Viktorka agyhártyagyulladást kapott és csonkolni kellett mindkét kezén az ujjait és mindkét lábát. A Baptista Szeretetszolgálat azonnal a család mellé állt, gyűjtést és összefogást hirdetett a kisfiú jövőjéért. A szülők nehéz helyzetét súlyosbította, hogy a család anyaotthonba került, miután albérletüket eladták a fejük fölül. Az összefogás eredményeként Pesterzsébet önkormányzata egy bérlakást ajánlott fel, amelynek bérleti díját – egyéb adományok mellett – egy évig Mága Zoltán hegedűművész vállalta magára. A lakást Horváth Elemér vállalkozó újította a fel, a Baptista Szeretetszolgálat a berendezésben is segített. A 20. kerületi lakás ünnepélyes, sajtó nyilvános átadásán augusztus 28-án, hétfőn délután jelen volt Juhász Lajosné alpolgármester, aki megköszönte a segélyszervezet segítségét és kiemelte, az önkormányzat közgyűlése egy emberként döntött a bérlakás kiutalása mellett. A támogatók mellé állt a REGIO Játék is, a céget a helyszínen Gyaraki Péter, a Baptista Szeretetszolgálatot Baricz Dezső programvezető képviselte.
Viktorka érdekében Jótékonysági Est lesz a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében október 14-én 17 órakor a Stefánia Palotában.
Jegyek és információk: +36/20/886-4010 vagy a Stefánia Palota pénztáránál: +361/460-0797. Nyitva tartás: 10:00–18:00.
RELATED NEWS
Szeretnénk tudni, mire van szüksége a támogatottnak
A mobilszolgáltató és a Baptista Szeretetszolgálat közös kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy miként lehet egyszerű és nyomon követhető az adományozás.
Chuck Norris is csatlakozott a közmédia jótékonysági akciójához
A világhírű filmszínész, Chuck Norris, a Baptista Szeretetszolgálat barátja is csatlakozott a közmédia adománygyűjtő akciójához. Szeretettel emlékszünk vissza azokra a napokra, amikor feleségével, Genával 2018-ban meglátogatta karácsonyi rendezvényünket az Arénában. Köszönjük, hogy ezúttal sem feledkeztek meg rólunk!
Szeretetéhség ellen: a Mikulásnagykövet Kelet-Magyarországra látogatott
Rohod - A világ egyetlen Mikulásnagykövete, Kovács István maratonfutó messze utazott szülőhelyétől, a Fejér vármegyei Mezőfalvától. Kelet-magyarországi településekre látogatott, olyan helyszíneket keresve fel, ahol a Felzárkózó települések programját a Baptista Szeretetszolgálat valósítja meg.