“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Magány és szegénység: közel kétszáz rászorulót kerestünk fel

Author: Főadmin Date: 2018. július 10., kedd 14:39

 

Budapest, Nyíregyháza – A Baptista Szeretetszolgálat Adományozási Igazgatósága a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) Mentorprogramja által gyűjtött és felajánlott tartós élelmiszerekkel segített fővárosi, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rászorulókon. 

A szeretetszolgálat munkatársai személyesen, otthonukban kerestek fel az elzárt településeken, tanyákon, vagy éppen a fővárosban, de betegen, nehéz körülmények között élőket. Olyan helyekre juttatták el az élelmiszer adományt, ahol tartósan beteg gyermek vagy szülő él, vagy ahol több gyermeket nevelnek akár egyedülállóként is. Budapesten, Belecskán, Üllőn, Dabason, Albertirsán, Felsőlajoson, Nyársapáton, Nyáregyházán és Újkenézen közel 200 rászorulónak összesen 60 csomagot osztottak szét.     

RELATED NEWS

Európai baptista vezetők a Baptista Szeretetszolgálatnál

Törökbálint, Velence, Székesfehérvár, Pákozd - Az oktatás, a speciális mentés, a szociális és a logisztikai munka egy-egy fontos szeletével ismerkedtek meg azok a vendégek, akik pénteken délután fővárosi programjukat kiegészítve több Baptista Szeretetszolgálat által fenntartott intézményt és szervezetet is meglátogattak.

Megállapodást kötött az MKI, a baptista egyház és a Baptista Szeretetszolgálat

Budapest - Együttműködési megállapodást kötött a Magyarságkutató Intézet (MKI), a Magyarországi Baptista Egyház és a Baptista Szeretetszolgálat hétfőn.

Felkészülten földön, vízen, de még a levegőben is!

Dunakanyar – A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei az elmúlt napokban mindent megtettek azért, hogy felkészülten fogadhassuk a Duna tetőzését.

Lap tetejére