“WITH FAITH AND COMPETENCE”

Látogatás, tapasztalatcsere a Baptista Integrációs Központban

Author: Főadmin Date: 2016. március 02., szerda 15:33

 

Ghyczy Gellért, a Baptista Integrációs Központ munkatársa, a program szervezője elmondta, korábban is hangsúlyozták az együttműködést és a más szervezetek munkatársaival való kapcsolatfelvételt. E sorba illeszkedik a keddi látogatás is, amely igen hasznosnak bizonyult a segélyszervezet és az intézmény számára, hiszen lehetőség adódott a kötetlen tapasztalatszerzésre és cserére, amely fontos a (szociális) szakmai fejlődés szempontjából. Ghyczy Gellért szerint lényeges, hogy azok a szakemberek, akik a jogszabályi feltételeket, a finanszírozási kereteket előkészítik és tanácsot adnak a döntéshozók számára, helyszíni élményeket szerezzenek az intézményekben. Ezek segítséget nyújthatnak egy-egy probléma megoldásához, vagy szakértői anyag elkészítéséhez.

„A Baptista Integrációs Központ alapvetően fontosnak tartja a mindennapi munka során összegyűjtött  tapasztalatok átadását, hiszen a nyitottság és együttműködés az, amelynek keretében a szakmai munka fejlesztése elérhető. Örömteli, hogy a minisztérium szakmai főosztályának munkatársaiban partnerre találtunk e törekvésünkhöz”, értékelt Ghyczy Gellért.  A Baptista Szeretetszolgálat, illetve a Baptista Integrációs Központ vezetőinek az a szándéka, hogy hasonló látogatásokra invitálja más karitatív és az illetékes állami szervezetek, hivatalok érdeklődő munkatársait, szervezeti egységeinek tagjait. 

 

Fotó: Serafin József, a Baptista Integrációs Központ szociális módszertani vezetője tájékoztatta a vendégeket a Baptista Szeretetszolgálat működéséről

 

 

 

RELATED NEWS

A baptista iskolák központi tanévnyitója Nyírbogdányban

Kedves, bensőséges hangulatú eseményen, Szabó Balázs gospel énekes dalai, a kisdiákok műsora és néptánca mellett köszöntöttük ma délelőtt a tanulókat, szüleiket és a pedagógusokat Nyírbogdányban, a baptista iskolák központi tanévnyitó ünnepségén.

Mi is Érintők lettünk!

A Baptista Szeretetszolgálat és az Érintők kezdeményezés összefogott annak érdekében, hogy a kórházban rekedt kisbabák életét jobbá tegye.

Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!

Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.

Lap tetejére