Kórházi ágyak a gyermekosztálynak
Author: Főadmin Date: 2016. augusztus 03., szerda 14:05
Július 22-én, pénteken hat, Németországból származó, egyenként közel félmillió forint értékű Stiegelmeyer típusú kórházi ágyat adományozott a Baptista Szeretetszolgálat a ceglédi egészségügyi intézmény csecsemő- és gyermekosztályának, ahol harminc fekvőbeteg ágyon folyik a gyógyító munka. Az adományt Herczegh Róbert, a segélyszervezet munkatársa adta át Turai Anett főnővérnek, aki minap elmondta: az ágyakat már szolgálatba is állították, és ezek jelentős segítséget nyújtanak a betegellátásban. Az adományként kapott guruló ágyak régi, nem mozgatható ágyakat váltottak le és elsősorban a műtéten átesett kis betegeknek jelentenek nagyobb kényelmet, de az ápolók munkáját is jelentős mértékben megkönnyítik.

RELATED NEWS
Vakon, de nem világtalanul – János nem lát, de másokon segít!
Vajon hányan élnek olyanok körülöttünk, akik mindenféle apró bosszúságban a világvégét látják? Akik lélekben összezuhannak a szakmai sikertelenség, a magánéleti botlások miatt? Nekik érdemes volna megismerniük Hajner Jánost, aki még látta a szülei és a testvérei arcát, a fákat, a házakat – ezekre, és a színekre ma is emlékszik. Ám 9 évesen a sors örökre lehúzta a szeme előtt a fekete függönyt. Azóta vak, és egy ideje másokon segít.
Munka! Gondozottunk, a 102 éves Terike néni szerint ez a hosszú élet titka
Csodálatos, megható pillanatoknak lehettek tanúi a Baptista Szeretetszolgálat vezetői és munkatársai, amikor minap felköszöntötték szervezetünk házi segítségnyújtás szolgáltatásának legidősebb ellátottját. Hihetetlen, de igaz: Terike néni minap 102 éves lett!
Szakszerű és gyors segítségnyújtás az extrém hőség idején
Munkatársaink és önkénteseink a rendkívüli meleg napjaiban minden lehetséges módon igyekeztek segíteni azoknak, akik egy-egy palack ásványvíz formájában szívesen fogadták a gondoskodást.


MENU