Kis betegek szeretettel meghintett tábora Seregélyesen
Author: Főadmin Date: 2015. augusztus 17., hétfő 15:49
Seregélyestől nem messze, Elzamajornál alakították aki azt az Erdei Iskolát, amely idén nyáron is otthont adott a beteg gyermekek táborozásának. Egész héten színes és tartalmas programok követték egymást balatoni nyaralással, játékkal, sporttal és sok-sok születő, megőrzött barátsággal. Sajtos József, a seregélyesi baptista általános iskola igazgatója a fiatalok ölelő gyűrűjében felidézte: több, mint tíz éve már, hogy egy kolléganőjének kisfia négy és félévesen rákbeteg lett, és a segítségnyújtás egyik módjaként a rákos gyerekeket kezelő klinika kis betegeinek tábort szerveztek. Akkor még azt gondolták, ez egyszeri alkalommal lesz, ám azóta eltelt egy évtized. Nagyon sokan segítik ma is a tábort: van, aki dinnyét, akad, aki süteményt hoz, egy vállalkozó egy nyáron például kifizette a gyerekek teljes heti étkezését. A programok szervezésénél is mindig találnak önzetlen segítőt, így általában az sem kerül pénzbe.
Amikor a táborban jártam, éppen Imre Gábor helikopterpilótával találkoztam: sokat repültem vele korábban, és elárulta, hogy másnap hasonló meglepetés várja a tábor kis lakóit is. Közben sült a hamburgerbe való hús, a kis betegek és segítőik önfeledten majszolták a vacsorát, és akiben még maradt elegendő energia, az beköltözött az ugrálóvárba vagy asztaliteniszezett, a nagyobbak inkább beszélgetéssel töltötték az időt.
Az egyik szervező, a vélhetően mindig csillogó szemű Ferenc Klára elmondta: az ő táboruk és a több másik, hasonló ifjúsági tábor között az az alapvető különbség, hogy az ő kis közösségeikben mindig sokkal több a spontán ölelés, a szeretet. Aztán egy hamburgert majszoló kisfiúra, Milánra mutat, aki néhány évvel ezelőtt még egészségesként arra ajánlkozott, hogy trombitál a tábor kis betegeinek. És utána még meg is jegyezte: milyen jó, hogy neki nincs semmi baja. Milán ma már maga is beteg és táborlakó. Klára látja elsötétedő tekintetemet, azért hozzáteszi: „De igazából jól vagyunk. Nálunk mindenki jól van. A mi táborunkban sok szerelem is szövődik, párok találnak egymásra és barátságok születnek, amelyek sokáig tartanak, talán egy életre szólnak.”
RELATED NEWS
Idén is útra kelt a Mikulástroli
Budapest - Az idén is útnak indul a Mikulástroli, hogy mesebeli hangulatot varázsoljon a főváros útjaira. A Mikulás és segítője december 5-től, péntektől december 17-ig, szerdáig cipősdobozba csomagolt ajándékokat gyűjt, melyeket azután a Baptista Szeretetszolgálat közvetítésével juttatnak el a legszegényebb gyermekeknek szerte az országban.
Jubileumi, 25. Mikulásnap a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében
Budapest - A Baptista Szeretetszolgálat december 4-én, csütörtökön ismét, immár jubileumi, 25. alkalommal rendezte meg Jótékonysági Mikulásnap elnevezésű hagyományos eseményét a Fővárosi Nagycirkuszban.
Komplex szolgáltatás hajléktalanoknak: ismét volt „Több mint ételosztás”
Budapest – Több mint ötszáz nehéz élethelyzetben, jellemzően hajléktalanságban élő, elsősorban kőbányai rászoruló fogadta el november 29-én, szombaton a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak és mintegy hetven önkéntesének meghívását.



MENU